A
mágnesautó határozott tempóban emelkedett, miközben az azt navigáló vezronnai
zsoldos a nem sokkal ezelőtt kapott sörét kortyolgatta. Ahogy a Planetáris Unió
összes bolygóján, úgy a Vizaraxán sem lehetett tudatmódosított állapotban a
volán mögé ülni. Persze Jol-Kes mindig nagy ívben tett a törvényekre – ellenben
közúti balesetet sem okozott soha -, de azért a hatóságokkal sem szeretett
összetűzésbe kerülni. Reménykedett benne, hogy ezen az éjszakán nem fut össze a
rend közel sem igazságos őreivel, amikor négy rohamkocsi süllyedt le mellette.
A hirtelen jött és váratlan robajtól úgy megriadt a zsoldos, hogy italát az
anyósülésre lögybölte. Rögtön valami csúnyát készült kiordibálni az ablakon, ám
helyette inkább hátranyúlt, és magában zsörtölődve egy alig koszos rongyot
nyomott az ülésre, hogy felitassa a sört. Ekkor érte el a középső harmadot
jelképező műutakat.
Egy laikus azt hihetné, hogy a bolygó ezen szintje – a nevéből fakadóan - sokkal kellemesebb, mint a legalsó. Természetesen ez nagyon messze áll az igazságtól. Ugyan olyan szellemi és fizikai fertő van itt is, mint odalent, éppen csak az életkörülmények jobbak valamivel. Illetve az épületek között pókhálószerűen futó, antigravitációs technológiával ellátott lebegő utak is nagy népszerűségnek örvendenek. Szeizmológiai okokból kellett így, az űrkarcolóktól külön építeni őket, ezzel akaratlanul is létrehozva egy sportot, a haláldeszkázást. Az össze-vissza futó utakon hatalmas élmény mágnesdeszkával száguldozni – főleg a fiatalok körében -, valamint az épületek és utak közötti több méter széles réseken leugratni egy másik útszakaszra. Ez a trükk temérdek áldozatot szedett már, innen a sport neve, mégis elvi kérdés bevállalni a deszkások körében.
A leheletnyi különbségek ellenére szinte minden sötét harmadbeli idevágyik, ami végső soron egyáltalán nem meglepő, hiszen annál a helynél minden jobb.
Sokszor járt már Jol-Kes a középső harmadban, de minden alkalommal, rendre eltévedt a kusza utak rengetegében. Ennek kiküszöbölése végett szerezte be a navigációs rendszerrel ellátott fedélzeti monitort, amit nem sokkal ezelőtt vágott ki az autóból, és most szívta is a fogát miatta. Halvány fogalma sem volt, hogy merre lehet a Lélek Varázs Hotel. Megkérdezni nem akarta az irányt, úgy sem jegyezte volna meg, bárki, bármilyen pontosan is mondta volna el neki. Ezért aztán gyorsan, egy antikváriumból beszerezte a környék térképét és a következő perceket annak tanulmányozásával töltötte. Röviddel ezután már robogott is a célja felé, persze itt-ott azért rossz irányba fordulva, viszont meg nem torpanva. Végül a hoteltól nem messze, egy parkolóházban tette le autóját a zsoldos. Miután kiszállt belőle, kinyitotta a csomagtartót és kivett belőle egy szürke, viaszosvászon-szerű köpenyt, amit rögtön magára öltött és csuklyáját a fejébe csapta. Aztán betárazta kedvenc fegyverét, majd hosszasan és alaposan körbevizsgálta, mint minden alkalommal, mikor a kezébe vette.
Kommandós kiképzésével párhuzamosan, Jol-Kes kitanulta a lőfegyverkészítés mesterségét. Eleinte haszontalan képzettségnek tartotta, mert bármikor, bárhonnan betudta szerezni munkaeszközeit, ám idővel rájött, hogy rendkívül előnyös, ha valaki saját kezűleg is eltudja készíteni őket. Történt ugyanis, hogy egyszer hozzá került egy több ezer éves, primitív, anyag alapú lőfegyver leírása, aminek elkészítéséhez - pusztán kedvtelésből – neki is látott. Évekbe telt, mire minden összetevőjét beszerezte, ráadásul sokat közülük behelyettesíteni kényszerült, mert volt olyan darabja, ami egész egyszerűen már nem létezett. Így, csak egy nem túl tökéletes másolatot hozott létre, de mikor kipróbálta, a lélegzete is elállt. Feltalálta, vagyis inkább újra feltalálta korának leghalálosabb kézifegyverét. Hogy miért? Azért, mert a modern világ energia alapú fegyverei ellen energia alapú páncélzatokat készítenek, amik rendkívül hatásosak, azonban a materiális lövedékeket nem állítják meg. Úgy hatolnak át rajtuk a fémgolyók, mintha ott sem lennének. Nem csoda hát, hogy ez lett zsoldosunk legnagyobb becsben tartott fegyvere, amit nevezetesen egy AK-47-es gépkarabélyról mintázott. Azóta kiegészítette egy hangtompítóval, gránátvetővel és távcsővel is, révén, hogy nem rúg vissza és háromszor akkora lőtávval rendelkezik, mint az eredeti modell. Ellenben nehezebb és nagyobb is annál, de Jol-Kesnek úgy tetszik, ahogy van.
Amint végzett fegyvere ellenőrzésével, azt is a köpeny alá rejtette, majd elindult, hogy teljesítse a megbízást. Bősz léptekben haladt, és nem sokkal később már a Lélek Varázs Hotel felett székelő nyomda bejáratánál állt, amit egy röpke pillanat alatt feltört. Miután behatolt, újra elővette karabélyát és – amint megsimította – annak gránátvetőjével megcélozta a padló egy találomra kiválasztott pontját, aztán habozás nélkül meghúzta a ravaszt. A lövedék szinte hang nélkül robbant fel, valamilyen ciánkék, krémszerű anyagot szertefröcskölve, ami egy szemvillanás alatt átmarta magát a több méternyi vasbetonon. A keletkezett lyuk szabálytalan széléhez állva és beletekintve átlátott a hotel egyik helyiségébe a zsoldos.
- Nagyszerű! – csapott egyik öklével diadalmasan a levegőbe.
Ezt követően a nyílás egyenetlen felszínébe kapaszkodva, óvatosan és hang nélkül lemászott. Akár egy majom, úgy lógott a szoba plafonjáról, amit ekkor engedett el. Taktikai bakancsa tompán puffant, ahogy földet ért. Ám mielőtt megnyugodhatott volna, egy ülő alakot pillantott meg a szeme sarkából. Tekintetét és fegyverének csövét egyszerre kapta oldalra. Kiiktandó fenyegetésre számított, és már húzta is volna meg a ravaszt, amikor tudatosult benne, hogy az a valaki továbbra sem mozdul. Mintha észre se vette volna a behatolót, az ágya szélén ücsörgő figura. Ahogy közelebb lépett hozzá Jol-Kes, azonnal rájött ennek miértjére. Mélyen aludt a hatvanas éveiben járó férfi, kezében egy üres töményes üveget szorongatva.
- Tróger! – jegyezte meg a zsoldos, miközben leeresztette karabélyát.
Ezt követően az ajtóhoz sietett, hogy annak kukucskálóján keresztül a folyosót figyelje. Kisvártatva egy fegyveres őr sétált el a szoba előtt, aztán hárompercenként újra meg újra. A terve az volt, hogy a következő turnusban elkapja a strázsát és kiszedi belőle, merre van a mechanikus lény, vagy az, aki tudja, hol van. De ahogy letelt az idő, és a folyosóra kirontva leütötte az őrt puskatussal, rögtön két másikat vett észre mögötte, akik a hotel egyik inasát kísérték. Egy pillanatra mindannyian leblokkoltak a meglepettségtől, ám a zsoldos ocsúdott fel elsőként, és rögtön fejbe lőtte az őröket.
- Mi a… - csodálkozott el, holtan összecsukló testőrei látványától a férfi.
Rögtön rászegezte a karabélyát Jol-Kes.
- Hol van a mechanikus lény? – kérdezte tömören.
- Ezt hogy csináltad? – érdeklődött az inas, figyelmen kívül hagyva a zsoldos szavait. - A legújabb testpáncélt viselik.
Jol-Kes lejjebb engedte a fegyvert, és hezitálás nélkül ellőtte a férfi nemi szervét. Az, fájdalmasan felnyögve a lábai közé kapott, majd térdre rogyott.
- Hol van a mechanikus lény? – ismételte meg kérdését a zsoldos.
- Baszd meg, te köcsög! – fakadt ki az inas.
Vállára fektetve karabélyát a férfi elé guggolt Jol-Kes, és másik kezével megragadta annak állkapcsát.
- Utoljára fogom feltenni a kérdést, utána bármit felelsz, elengedlek – nézett mélyen annak szemébe. – Szóval akármit mondasz majd, életben hagylak. Viszont ha nem kapok kielégítő választ, vezronnai kegyelemben foglak részesíteni. Hallottál már róla, vagy magyarázzam el, hogy mi az?
Bolygóháborújuk alatt a vezronnaiak több módszert is kifejlesztettek arra, hogy hogyan félemlítsék meg az ellenséget. Közülük a kegyelem névre keresztelt technika lett kimagaslóan a leghatásosabb. A megfelelő szerszámokkal néhány percig tartott elvégezni, és abból állt, hogy a foglyokat kasztrálták, tőből amputálták az összes végtagjukat, megvakították őket, forró fémet öntöttek a fülükbe és kivágták a nyelvüket. Csak egy torzó és egy fej maradt belőlük. Tehát éltben hagyták őket - ergo megkegyelmeztek nekik -, de utána inkább kívánták a halált, mint az életet. Az az ellenséges katona, aki látta sajátjait a beavatkozás után, rövid időn belül vagy letette a fegyvert, vagy idegösszeroppanást kapott, több esetben pedig mindkettő bekövetkezett. Ettől kezdve a „vezronnai kegyelem” lett az egyik legrémisztőbb fenyegetés a galaxisban. Minden faj tagja között. Ám egy vezronnaitól hallani kiváltképp iszonytató volt.
Az inas fehérré vált arca, valamint a nadrágján egyre növekvő véres vizeletfolt jelezte, hogy ismeri a fogalmat és annak jelentését. Nem kell levezetni neki.
- Jól van – folytatta kimérten a zsoldos – Tehát… hol van a mechanikus lény?
- Itt van – szólalt meg halkan a férfi. – Ezen a szinten. A nyolcas szoba hátsó fala mögötti titkos teremben. A vízipipát ábrázoló képet kell elforgatnod, hogy bejuthass.
Jol-Kes arcára elégedett mosoly kanyarodott, majd felegyenesedett és így szólt:
- Kösz az infót. Ahogy azt ígértem, életben hagylak. Viszont egy időre ki kell, hogy vonjalak a forgalomból.
Mielőtt az inas felfoghatta volna, amit a zsoldos mondott neki, már csapódott is az arcába annak térde. Nagyot reccsent az orra és foga is kitört néhány, aztán eszméletét vesztve terült el a folyosó bordó szőnyegén.
Hogy a lehető legkésőbb derüljön fény a jelenlétére, az ideiglenesen és véglegesen kiiktatott négy személyt a részegen alvó férfi szobájába rejtette Jol-Kes. Röviddel utána pedig már ott is állt a VI/8-as szoba ajtaja előtt. Furcsa mód’ nyitva volt, ezért a fegyverét maga elé emelve, tüzelésre készen lépett be rajta. Ám a - ránézésre elnöki - lakosztály teljesen üresen állt. Falait gyönyörű, akvarell festmények díszítették, az egyik jobb oldalin pedig tényleg ott volt a vízipipa. A zsoldos odasétált hozzá, és az óramutató járásával megegyező, majd ellentétes irányban mozdított rajta néhány centit, mire az kattant egyet, és a hátsó fal egy ajtónyi része hirtelen eltűnt, feltárván az elrejtett, sötét helyiséget. Karabélyát ismét maga elé tartván a titkos szobához sétált Jol-Kes, mire rögtön kirajzolódott előtte egy emberi sziluett. Kissé feszülten célba vette annak fejét a zsoldos, majd tett felé néhány óvatos lépést. Viszont az továbbra is mozdulatlanul állt. Ahogy egyre közelebb ért hozzá Jol-Kes, úgy rajzolódtak ki a mechanikus lény részletei. Végül már majdnem hozzáért a fegyver csöve, de úgy tűnt, hogy deaktivált állapotban van. Azért a biztonság kedvéért megkocogtatta a homlokát a zsoldos, ám az nem reagált rá semmit.
- Itt mindenki ilyen hülyén teszi el magát másnapra?! – méltatlankodott Jol-kes, aztán végigmérte a mechanikus lényt.
Alapvetően nem volt két egyforma közöttük, viszont ez sokkal jobban kirítt a sorból, mint a többi. Jóval szikárabb és atletikusabb volt azoknál. Áramvonalas testéről sütött, hogy rendkívüli sebességre képes. Ami a rájuk jellemző, rettenetes gépi erővel párosulva egy ádáz harcost alkothatnak.
- Szóval igaz – suttogta a zsoldos. – Vannak közöttetek katonák is.
A lény mellett eltekintve ekkor pillantotta meg a merevlemezt, ami egy fémasztalon pihent. A szeme felcsillant, és rögtön odalépett, hogy eltegye. Azonban mielőtt a kezébe vehette volna, egy szörnyű, szúró fájdalomra, és a hasfalából előtörő kard pengéjére lett figyelmes.
- Vezronnai kutya! – hallotta a háta mögül a vibráló, fémes hangot.
Aztán a szíve leállt, kisimult az arcra és a földre csuklott.
Egy laikus azt hihetné, hogy a bolygó ezen szintje – a nevéből fakadóan - sokkal kellemesebb, mint a legalsó. Természetesen ez nagyon messze áll az igazságtól. Ugyan olyan szellemi és fizikai fertő van itt is, mint odalent, éppen csak az életkörülmények jobbak valamivel. Illetve az épületek között pókhálószerűen futó, antigravitációs technológiával ellátott lebegő utak is nagy népszerűségnek örvendenek. Szeizmológiai okokból kellett így, az űrkarcolóktól külön építeni őket, ezzel akaratlanul is létrehozva egy sportot, a haláldeszkázást. Az össze-vissza futó utakon hatalmas élmény mágnesdeszkával száguldozni – főleg a fiatalok körében -, valamint az épületek és utak közötti több méter széles réseken leugratni egy másik útszakaszra. Ez a trükk temérdek áldozatot szedett már, innen a sport neve, mégis elvi kérdés bevállalni a deszkások körében.
A leheletnyi különbségek ellenére szinte minden sötét harmadbeli idevágyik, ami végső soron egyáltalán nem meglepő, hiszen annál a helynél minden jobb.
Sokszor járt már Jol-Kes a középső harmadban, de minden alkalommal, rendre eltévedt a kusza utak rengetegében. Ennek kiküszöbölése végett szerezte be a navigációs rendszerrel ellátott fedélzeti monitort, amit nem sokkal ezelőtt vágott ki az autóból, és most szívta is a fogát miatta. Halvány fogalma sem volt, hogy merre lehet a Lélek Varázs Hotel. Megkérdezni nem akarta az irányt, úgy sem jegyezte volna meg, bárki, bármilyen pontosan is mondta volna el neki. Ezért aztán gyorsan, egy antikváriumból beszerezte a környék térképét és a következő perceket annak tanulmányozásával töltötte. Röviddel ezután már robogott is a célja felé, persze itt-ott azért rossz irányba fordulva, viszont meg nem torpanva. Végül a hoteltól nem messze, egy parkolóházban tette le autóját a zsoldos. Miután kiszállt belőle, kinyitotta a csomagtartót és kivett belőle egy szürke, viaszosvászon-szerű köpenyt, amit rögtön magára öltött és csuklyáját a fejébe csapta. Aztán betárazta kedvenc fegyverét, majd hosszasan és alaposan körbevizsgálta, mint minden alkalommal, mikor a kezébe vette.
Kommandós kiképzésével párhuzamosan, Jol-Kes kitanulta a lőfegyverkészítés mesterségét. Eleinte haszontalan képzettségnek tartotta, mert bármikor, bárhonnan betudta szerezni munkaeszközeit, ám idővel rájött, hogy rendkívül előnyös, ha valaki saját kezűleg is eltudja készíteni őket. Történt ugyanis, hogy egyszer hozzá került egy több ezer éves, primitív, anyag alapú lőfegyver leírása, aminek elkészítéséhez - pusztán kedvtelésből – neki is látott. Évekbe telt, mire minden összetevőjét beszerezte, ráadásul sokat közülük behelyettesíteni kényszerült, mert volt olyan darabja, ami egész egyszerűen már nem létezett. Így, csak egy nem túl tökéletes másolatot hozott létre, de mikor kipróbálta, a lélegzete is elállt. Feltalálta, vagyis inkább újra feltalálta korának leghalálosabb kézifegyverét. Hogy miért? Azért, mert a modern világ energia alapú fegyverei ellen energia alapú páncélzatokat készítenek, amik rendkívül hatásosak, azonban a materiális lövedékeket nem állítják meg. Úgy hatolnak át rajtuk a fémgolyók, mintha ott sem lennének. Nem csoda hát, hogy ez lett zsoldosunk legnagyobb becsben tartott fegyvere, amit nevezetesen egy AK-47-es gépkarabélyról mintázott. Azóta kiegészítette egy hangtompítóval, gránátvetővel és távcsővel is, révén, hogy nem rúg vissza és háromszor akkora lőtávval rendelkezik, mint az eredeti modell. Ellenben nehezebb és nagyobb is annál, de Jol-Kesnek úgy tetszik, ahogy van.
Amint végzett fegyvere ellenőrzésével, azt is a köpeny alá rejtette, majd elindult, hogy teljesítse a megbízást. Bősz léptekben haladt, és nem sokkal később már a Lélek Varázs Hotel felett székelő nyomda bejáratánál állt, amit egy röpke pillanat alatt feltört. Miután behatolt, újra elővette karabélyát és – amint megsimította – annak gránátvetőjével megcélozta a padló egy találomra kiválasztott pontját, aztán habozás nélkül meghúzta a ravaszt. A lövedék szinte hang nélkül robbant fel, valamilyen ciánkék, krémszerű anyagot szertefröcskölve, ami egy szemvillanás alatt átmarta magát a több méternyi vasbetonon. A keletkezett lyuk szabálytalan széléhez állva és beletekintve átlátott a hotel egyik helyiségébe a zsoldos.
- Nagyszerű! – csapott egyik öklével diadalmasan a levegőbe.
Ezt követően a nyílás egyenetlen felszínébe kapaszkodva, óvatosan és hang nélkül lemászott. Akár egy majom, úgy lógott a szoba plafonjáról, amit ekkor engedett el. Taktikai bakancsa tompán puffant, ahogy földet ért. Ám mielőtt megnyugodhatott volna, egy ülő alakot pillantott meg a szeme sarkából. Tekintetét és fegyverének csövét egyszerre kapta oldalra. Kiiktandó fenyegetésre számított, és már húzta is volna meg a ravaszt, amikor tudatosult benne, hogy az a valaki továbbra sem mozdul. Mintha észre se vette volna a behatolót, az ágya szélén ücsörgő figura. Ahogy közelebb lépett hozzá Jol-Kes, azonnal rájött ennek miértjére. Mélyen aludt a hatvanas éveiben járó férfi, kezében egy üres töményes üveget szorongatva.
- Tróger! – jegyezte meg a zsoldos, miközben leeresztette karabélyát.
Ezt követően az ajtóhoz sietett, hogy annak kukucskálóján keresztül a folyosót figyelje. Kisvártatva egy fegyveres őr sétált el a szoba előtt, aztán hárompercenként újra meg újra. A terve az volt, hogy a következő turnusban elkapja a strázsát és kiszedi belőle, merre van a mechanikus lény, vagy az, aki tudja, hol van. De ahogy letelt az idő, és a folyosóra kirontva leütötte az őrt puskatussal, rögtön két másikat vett észre mögötte, akik a hotel egyik inasát kísérték. Egy pillanatra mindannyian leblokkoltak a meglepettségtől, ám a zsoldos ocsúdott fel elsőként, és rögtön fejbe lőtte az őröket.
- Mi a… - csodálkozott el, holtan összecsukló testőrei látványától a férfi.
Rögtön rászegezte a karabélyát Jol-Kes.
- Hol van a mechanikus lény? – kérdezte tömören.
- Ezt hogy csináltad? – érdeklődött az inas, figyelmen kívül hagyva a zsoldos szavait. - A legújabb testpáncélt viselik.
Jol-Kes lejjebb engedte a fegyvert, és hezitálás nélkül ellőtte a férfi nemi szervét. Az, fájdalmasan felnyögve a lábai közé kapott, majd térdre rogyott.
- Hol van a mechanikus lény? – ismételte meg kérdését a zsoldos.
- Baszd meg, te köcsög! – fakadt ki az inas.
Vállára fektetve karabélyát a férfi elé guggolt Jol-Kes, és másik kezével megragadta annak állkapcsát.
- Utoljára fogom feltenni a kérdést, utána bármit felelsz, elengedlek – nézett mélyen annak szemébe. – Szóval akármit mondasz majd, életben hagylak. Viszont ha nem kapok kielégítő választ, vezronnai kegyelemben foglak részesíteni. Hallottál már róla, vagy magyarázzam el, hogy mi az?
Bolygóháborújuk alatt a vezronnaiak több módszert is kifejlesztettek arra, hogy hogyan félemlítsék meg az ellenséget. Közülük a kegyelem névre keresztelt technika lett kimagaslóan a leghatásosabb. A megfelelő szerszámokkal néhány percig tartott elvégezni, és abból állt, hogy a foglyokat kasztrálták, tőből amputálták az összes végtagjukat, megvakították őket, forró fémet öntöttek a fülükbe és kivágták a nyelvüket. Csak egy torzó és egy fej maradt belőlük. Tehát éltben hagyták őket - ergo megkegyelmeztek nekik -, de utána inkább kívánták a halált, mint az életet. Az az ellenséges katona, aki látta sajátjait a beavatkozás után, rövid időn belül vagy letette a fegyvert, vagy idegösszeroppanást kapott, több esetben pedig mindkettő bekövetkezett. Ettől kezdve a „vezronnai kegyelem” lett az egyik legrémisztőbb fenyegetés a galaxisban. Minden faj tagja között. Ám egy vezronnaitól hallani kiváltképp iszonytató volt.
Az inas fehérré vált arca, valamint a nadrágján egyre növekvő véres vizeletfolt jelezte, hogy ismeri a fogalmat és annak jelentését. Nem kell levezetni neki.
- Jól van – folytatta kimérten a zsoldos – Tehát… hol van a mechanikus lény?
- Itt van – szólalt meg halkan a férfi. – Ezen a szinten. A nyolcas szoba hátsó fala mögötti titkos teremben. A vízipipát ábrázoló képet kell elforgatnod, hogy bejuthass.
Jol-Kes arcára elégedett mosoly kanyarodott, majd felegyenesedett és így szólt:
- Kösz az infót. Ahogy azt ígértem, életben hagylak. Viszont egy időre ki kell, hogy vonjalak a forgalomból.
Mielőtt az inas felfoghatta volna, amit a zsoldos mondott neki, már csapódott is az arcába annak térde. Nagyot reccsent az orra és foga is kitört néhány, aztán eszméletét vesztve terült el a folyosó bordó szőnyegén.
Hogy a lehető legkésőbb derüljön fény a jelenlétére, az ideiglenesen és véglegesen kiiktatott négy személyt a részegen alvó férfi szobájába rejtette Jol-Kes. Röviddel utána pedig már ott is állt a VI/8-as szoba ajtaja előtt. Furcsa mód’ nyitva volt, ezért a fegyverét maga elé emelve, tüzelésre készen lépett be rajta. Ám a - ránézésre elnöki - lakosztály teljesen üresen állt. Falait gyönyörű, akvarell festmények díszítették, az egyik jobb oldalin pedig tényleg ott volt a vízipipa. A zsoldos odasétált hozzá, és az óramutató járásával megegyező, majd ellentétes irányban mozdított rajta néhány centit, mire az kattant egyet, és a hátsó fal egy ajtónyi része hirtelen eltűnt, feltárván az elrejtett, sötét helyiséget. Karabélyát ismét maga elé tartván a titkos szobához sétált Jol-Kes, mire rögtön kirajzolódott előtte egy emberi sziluett. Kissé feszülten célba vette annak fejét a zsoldos, majd tett felé néhány óvatos lépést. Viszont az továbbra is mozdulatlanul állt. Ahogy egyre közelebb ért hozzá Jol-Kes, úgy rajzolódtak ki a mechanikus lény részletei. Végül már majdnem hozzáért a fegyver csöve, de úgy tűnt, hogy deaktivált állapotban van. Azért a biztonság kedvéért megkocogtatta a homlokát a zsoldos, ám az nem reagált rá semmit.
- Itt mindenki ilyen hülyén teszi el magát másnapra?! – méltatlankodott Jol-kes, aztán végigmérte a mechanikus lényt.
Alapvetően nem volt két egyforma közöttük, viszont ez sokkal jobban kirítt a sorból, mint a többi. Jóval szikárabb és atletikusabb volt azoknál. Áramvonalas testéről sütött, hogy rendkívüli sebességre képes. Ami a rájuk jellemző, rettenetes gépi erővel párosulva egy ádáz harcost alkothatnak.
- Szóval igaz – suttogta a zsoldos. – Vannak közöttetek katonák is.
A lény mellett eltekintve ekkor pillantotta meg a merevlemezt, ami egy fémasztalon pihent. A szeme felcsillant, és rögtön odalépett, hogy eltegye. Azonban mielőtt a kezébe vehette volna, egy szörnyű, szúró fájdalomra, és a hasfalából előtörő kard pengéjére lett figyelmes.
- Vezronnai kutya! – hallotta a háta mögül a vibráló, fémes hangot.
Aztán a szíve leállt, kisimult az arcra és a földre csuklott.
-
A Sötét
harmad sikátorából kiérve Sam és cimborája sietősre vette a tempót. Jesper, az
alacsony, égnek álló hajú, meredt tekintetű figura elég feltűnő személyiség
lenne egy átlagos, nyugalmas világban. Vizaraxán viszont ez egy teljesen
megszokott dolog. A gének keveredésének következtében az egyes itt élő emberek
haja színe megváltozott, sokkal élénkebb vagy rikítóbb színek is
előfordulhatnak. Az utcán haladó két alak így leginkább Stan és Pan-ra
hasonlított, csak színesebb kivitelben. A 16-os kerület utcáin nagyon kevés
ember kószált ebben az órában, szinte egyedül bolyongtak.
- Te Jes...amúgy ki ez a fickó, akihez most megyünk? Megbízható?
- Tudod mit? A legelső szembejövő alkoholista-, drogos-, narkós csövest is megkérdezhetjük, hogy fel tudja-e törni, ha ennyire kételkedő vagy. Nem potyára vetettem fel lehetőségként. Az illető álneve Coen, ha így esetleg ismerős.
- Coen?! Az a fickó, aki megfújt egy másik bolygóra irányított banki tranzakciót? A mai napig senki nem tudott rájönni, hogyan sikerült neki megvalósítani.
- Igazi hacker legenda a fickó. Életemben eddig egyszer találkoztam vele, furcsa egy alak.
- Ezt hogy érted? Ugyanolyan nagy a pofája, mint neked? – szólt felkacagva Sam.
- Maradjunk annyiban, hogy túlságosan bedarálta a gépezet az agyát, ha érted mire gondolok...
A gyengén megvilágított utcán, az itt-ott felbukkanó prostik és drogosok között lavírozva haladtak tovább. A késdobáló helyek és klubok nyüzsgése egyre hangosabb lett, ahogy közeledtek a kerület centruma felé. Pár perc elteltével megpillantottak az egyik épület falán egy hatalmas, lecsupaszított reklámtáblát. Egy nagy méretű, kapkodva felfújt tizenhatos szám díszelgett rajta, a reklámfelület széléről lelógó papírcafatok és különféle odabiggyesztett káromkodások társaságában. A központi részhez érve egy nyitottabb, kör alakú tér fogadta őket. Vizaraxa minden kerületének centrumában létrehoztak egy felvonót, mellyel elérhetővé váltak a város más szintjei. Természetesen az Elit harmadba való bejutást a felvonók 90 százalékánál lehetetlenné tették, hogy kizárhassák a más szintekről beszivárgó bűnözés nagy részét. A felvonót a mágnesautókhoz hasonló technológiával látták el, így nem volt szükség semmilyen anyag alapú tartópillékrekre a szállító felületen/platformon. Mindketten felszálltak, amint az megállt az alsó szinten. Rágyújtottak egy-egy cigarettára, miközben várták a felvonó indulását.
- #...a felvonó platform három perc múlva indul...# – mondta egy automata hang. A felvonóhoz legközelebbi sikátorból három, rongyos ruházatú fiatal bukkant elő, akik szintén felszálltak a felvonó platformjára. A sártól és az olajtól mocskos arcukat a város legerősebb közvilágításánál sem lehetett volna kivenni. Mindhárman a szesztől bűzölögve kiabáltak, félpercenként újra és újra megbillentve a sörösüveget.
- Indulj már el, te szar!
- Könyörgöm, csak most az egyszer ne ugass, Jes.
- #...a felvonó tíz másodperc múlva elindul, kérjük kapaszkodjanak...#
Miután a platform lassan felemelkedett a földről, a szélein elhelyezett korlátok miatt egy lebegő ringre kezdett hasonlítani. A három koszos egyén közül az egyik lehajította a sörösüvegét. A korláthoz támaszkodva vizelni kezdett, az egyre távolodó alsó szint irányába, hatalmas visítozások közepette, amit a másik két társa fülsértően hangos kiabálással és tapsolással helyeselt. Ezután mindketten a felvonó másik szélén kapaszkodó két utazó irányába fordították fejüket. Részeges, szédelgő arcukon lassan elhatalmasodott egyfajta ördögi mosoly, feléjük vették az irányt. Hirtelen meglepően gyors tempóban futni kezdtek.
- Most megdöglötök, kis buzik!! – kiáltott fel az egyik mocskos arcú és egy nagyon precíz találattal Jespert azonnal a földre terítette. A másik Sam-et vette célba, de az ütés csak súrolta szürke ballonkabátját. Megragadta az egyensúlyát elvesztő támadóját és a legközelebbi korlátba verte a fejét. Hatalmas reccsenés és gurgulázás kíséretében azonnal a földre rogyott. Sam lihegve nézte a rongybabaként földre hullott alakot, majd Jesper irányába tekintett, aki tehetetlenségében a földön összegömbölyödve védekezett az őt érő rúgások ellen. Odafordult a társát rugdosó ismeretlenhez és egy lendületes, teli talpas rúgással átbillentette a korláton. Torka szakadtából üvöltött, egészen addig, amíg szét nem kenődött a Sötét harmad centrumában.
- A kurva anyátokat! – üvöltött fel Sam – Jes! Jól vagy haver?!
- Áhh..megvagyok. Bassza meg! – nyögött fel köhögve, s feltápászkodott. A harmadik részeg idegen egy helyben állva nézte végig az eseményt, nyelt egy nagyot és rikácsolva kezdett mutogatni kettőjük felé.
- Ezért most mindketten megfizettek, ti mocskok! – makogta sírva az idegen, s csorgó nyálát letörölte az arcáról. A mellényéből előkapott egy kézifegyvert, s célozni kezdett. Mikor meghúzta volna a ravaszt, váratlan pillanatban egy zöld fénynyaláb haladt keresztül a szakadt ismeretlen jobb vállán, tátongó lyukat hagyva annak helyén. Az őt ért lövést követően rémülten bámulni kezdte saját sérülését. Az elviselhetetlen fájdalom hatására jajveszékelő, rekedtes kiáltásban tört ki, s átbillenve a platform korlátján a mélységbe zuhant.
- Azt a kurva...ez legalább tíz pont! – kiáltott fel Jesper megfagyott tekintettel, s remegő kézzel visszatette dzsekije belső zsebébe energiafegyverét. Odasétált a még mindig ott fekvő eszméletlen egyénhez és lábával a platform széle felé kezdte lökdösni. A vérző fejű idegen pár másodperccel később egyre nagyobb sebességgel csatlakozott társaihoz, egy csattanás kíséretében.
- Mióta vagy ekkora mesterlövész? – kérdezte fejét vakarva Sam.
- Mióta anyám pilóta! Pár éve úgy éreztem, hogy be kell szereznem egy energiastukkert az ilyen férgek ellen. Életemben most használtam először a kicsikét. – paskolta büszkén kabátja zsebét Jes.
- Nagyszerű. Remélem többször nem kapod elő azt a szart, lapulnunk kell.
A felvonó platform lassan megérkezett a középső szintre. A két utazó a legközelebbi függőbusz állomásához sietett és felszállt a szerelvényre. Elindulás után mindegyikőjük csendben, az ablakon keresztül figyelte a várost. Az Átlag harmad és a Sötét harmad közötti különbség ránézésre három dologban mutatkozik meg. A körülbelül ezerháromszáz méteres szintkülönbségben, a kerületek elosztásában, valamint a jóval több ép közvilágításban. Ezen kívül mással nem dicsekedhetnek a lakói, hiszen itt is a romlottság, a tudatlanság és az agresszivitás uralkodik. A Sötét harmad harmincnégy kerülettel rendelkezik, míg az Átlag harmad 48 kisebb részre lett felbontva. Sam és Jesper, az ablakon át fürkészve észrevett egy kisebb haláldeszkázó csapatot. Az extrém öltözékű, színesebbnél színesebb hajú fiatal egyének félelmet nem ismerve ugrattak át egy lejjebb található másik út antigravitációs mezőjére. Aki egy kicsit is félreszámolja az ugrást, elnyeli a város mélysége. Fél percig tudták követni a függőbuszból az eseményt, majd elfordultak az ablaktól.
- Ja igen...ami Coen-t illeti. Óvatosan a kijelentésekkel, mert elég temperamentumosan tud reagálni egy rossz szóra. Egy pillanat alatt kihajíthat minket. Vagy rosszabb. Három évvel ezelőtt kapott egy melót, ami után körülbelül két évig a nyomában voltak. Szintek és kerületek között ingázva bujkált, több-kevesebb sikerrel el tudott ezidő alatt végezni egy-egy melót. A folytonos paranoia és nyomás hatására a szerek világába menekült a fickó. Hangulata erősen változékony, egyik pillanatról a másikra képes az ellenkezőjeként viselkedni az emberekkel. Legalábbis nekem ez volt anno a tapasztalatom vele. Egy megbízást kaptam tőle fél évvel ezelőtt, amit frankón el tudtam végezni, szóval talán egy kicsit beloptam magam Coen szívébe a munkával. Abban reménykedek, hogy segítségünkre lesz ennek tudatában. Főleg ha megtudja, hogy az ő kerületét is megjelölték abban a dokumentumban. – vakarta meg fejét Jesper a mondandóját befejezve, s bambán nézett előre. A zsebéből előkotort két cigarettát és mindketten rágyújtottak. A függőbusz egy óra elteltével megérkezett a negyedik kerületbe. Leszállva a szerelvényről útjukat a legközelebbi sikátor felé vették. Sam az ég felé nézett, s a több kilométeres magasságban cirkáló járművek apró fényét fürkészte. A végtelen magasságúnak tűnő, halvány, zöldes fényben pompázó épületek között közlekedő mágnesautók világításai szentjánosbogárként pislogtak a távolban. Egy olyan helyen, ahová az alsó szintek lakóinak kilencven százaléka életében nem jut el. Jes megcsapkodta Sam vállát, aki annyira belemerült a szemet kápráztató égi látványba, mintha nem is ezen a bolygón lenne.
- Ébresztő cimbora! Megérkeztünk!
Egy szinte égig érő lakótorony bejáratánál álltak meg. Az ajtón bejutva beszálltak az első szabad liftbe. Jesper egy gombnyomással elindította a felvonót, mely lassú ütemben haladt egyre feljebb és feljebb. A 215. emeleten kiszálltak és egy rozoga ajtónál álltak meg, melyről a festés nagy része lepattogzott. Jes erőt vett magán, majd hármat kopogott és várt. Sam egyre idegesebb lett, mert nem tudta elképzelni, hogy milyen emberre számíthat az ajtó másik oldalán.
- ...Ki vagy? – szólalt meg egy erőtlen hang a túloldalról.
- Jesper...hoztam valakit, akinek szüksége lenne a segítségedre.
Az ajtó zárja kattant egyet, s az ajtó lassan nyílni kezdett.
- Gyertek beljebb.
- Te Jes...amúgy ki ez a fickó, akihez most megyünk? Megbízható?
- Tudod mit? A legelső szembejövő alkoholista-, drogos-, narkós csövest is megkérdezhetjük, hogy fel tudja-e törni, ha ennyire kételkedő vagy. Nem potyára vetettem fel lehetőségként. Az illető álneve Coen, ha így esetleg ismerős.
- Coen?! Az a fickó, aki megfújt egy másik bolygóra irányított banki tranzakciót? A mai napig senki nem tudott rájönni, hogyan sikerült neki megvalósítani.
- Igazi hacker legenda a fickó. Életemben eddig egyszer találkoztam vele, furcsa egy alak.
- Ezt hogy érted? Ugyanolyan nagy a pofája, mint neked? – szólt felkacagva Sam.
- Maradjunk annyiban, hogy túlságosan bedarálta a gépezet az agyát, ha érted mire gondolok...
A gyengén megvilágított utcán, az itt-ott felbukkanó prostik és drogosok között lavírozva haladtak tovább. A késdobáló helyek és klubok nyüzsgése egyre hangosabb lett, ahogy közeledtek a kerület centruma felé. Pár perc elteltével megpillantottak az egyik épület falán egy hatalmas, lecsupaszított reklámtáblát. Egy nagy méretű, kapkodva felfújt tizenhatos szám díszelgett rajta, a reklámfelület széléről lelógó papírcafatok és különféle odabiggyesztett káromkodások társaságában. A központi részhez érve egy nyitottabb, kör alakú tér fogadta őket. Vizaraxa minden kerületének centrumában létrehoztak egy felvonót, mellyel elérhetővé váltak a város más szintjei. Természetesen az Elit harmadba való bejutást a felvonók 90 százalékánál lehetetlenné tették, hogy kizárhassák a más szintekről beszivárgó bűnözés nagy részét. A felvonót a mágnesautókhoz hasonló technológiával látták el, így nem volt szükség semmilyen anyag alapú tartópillékrekre a szállító felületen/platformon. Mindketten felszálltak, amint az megállt az alsó szinten. Rágyújtottak egy-egy cigarettára, miközben várták a felvonó indulását.
- #...a felvonó platform három perc múlva indul...# – mondta egy automata hang. A felvonóhoz legközelebbi sikátorból három, rongyos ruházatú fiatal bukkant elő, akik szintén felszálltak a felvonó platformjára. A sártól és az olajtól mocskos arcukat a város legerősebb közvilágításánál sem lehetett volna kivenni. Mindhárman a szesztől bűzölögve kiabáltak, félpercenként újra és újra megbillentve a sörösüveget.
- Indulj már el, te szar!
- Könyörgöm, csak most az egyszer ne ugass, Jes.
- #...a felvonó tíz másodperc múlva elindul, kérjük kapaszkodjanak...#
Miután a platform lassan felemelkedett a földről, a szélein elhelyezett korlátok miatt egy lebegő ringre kezdett hasonlítani. A három koszos egyén közül az egyik lehajította a sörösüvegét. A korláthoz támaszkodva vizelni kezdett, az egyre távolodó alsó szint irányába, hatalmas visítozások közepette, amit a másik két társa fülsértően hangos kiabálással és tapsolással helyeselt. Ezután mindketten a felvonó másik szélén kapaszkodó két utazó irányába fordították fejüket. Részeges, szédelgő arcukon lassan elhatalmasodott egyfajta ördögi mosoly, feléjük vették az irányt. Hirtelen meglepően gyors tempóban futni kezdtek.
- Most megdöglötök, kis buzik!! – kiáltott fel az egyik mocskos arcú és egy nagyon precíz találattal Jespert azonnal a földre terítette. A másik Sam-et vette célba, de az ütés csak súrolta szürke ballonkabátját. Megragadta az egyensúlyát elvesztő támadóját és a legközelebbi korlátba verte a fejét. Hatalmas reccsenés és gurgulázás kíséretében azonnal a földre rogyott. Sam lihegve nézte a rongybabaként földre hullott alakot, majd Jesper irányába tekintett, aki tehetetlenségében a földön összegömbölyödve védekezett az őt érő rúgások ellen. Odafordult a társát rugdosó ismeretlenhez és egy lendületes, teli talpas rúgással átbillentette a korláton. Torka szakadtából üvöltött, egészen addig, amíg szét nem kenődött a Sötét harmad centrumában.
- A kurva anyátokat! – üvöltött fel Sam – Jes! Jól vagy haver?!
- Áhh..megvagyok. Bassza meg! – nyögött fel köhögve, s feltápászkodott. A harmadik részeg idegen egy helyben állva nézte végig az eseményt, nyelt egy nagyot és rikácsolva kezdett mutogatni kettőjük felé.
- Ezért most mindketten megfizettek, ti mocskok! – makogta sírva az idegen, s csorgó nyálát letörölte az arcáról. A mellényéből előkapott egy kézifegyvert, s célozni kezdett. Mikor meghúzta volna a ravaszt, váratlan pillanatban egy zöld fénynyaláb haladt keresztül a szakadt ismeretlen jobb vállán, tátongó lyukat hagyva annak helyén. Az őt ért lövést követően rémülten bámulni kezdte saját sérülését. Az elviselhetetlen fájdalom hatására jajveszékelő, rekedtes kiáltásban tört ki, s átbillenve a platform korlátján a mélységbe zuhant.
- Azt a kurva...ez legalább tíz pont! – kiáltott fel Jesper megfagyott tekintettel, s remegő kézzel visszatette dzsekije belső zsebébe energiafegyverét. Odasétált a még mindig ott fekvő eszméletlen egyénhez és lábával a platform széle felé kezdte lökdösni. A vérző fejű idegen pár másodperccel később egyre nagyobb sebességgel csatlakozott társaihoz, egy csattanás kíséretében.
- Mióta vagy ekkora mesterlövész? – kérdezte fejét vakarva Sam.
- Mióta anyám pilóta! Pár éve úgy éreztem, hogy be kell szereznem egy energiastukkert az ilyen férgek ellen. Életemben most használtam először a kicsikét. – paskolta büszkén kabátja zsebét Jes.
- Nagyszerű. Remélem többször nem kapod elő azt a szart, lapulnunk kell.
A felvonó platform lassan megérkezett a középső szintre. A két utazó a legközelebbi függőbusz állomásához sietett és felszállt a szerelvényre. Elindulás után mindegyikőjük csendben, az ablakon keresztül figyelte a várost. Az Átlag harmad és a Sötét harmad közötti különbség ránézésre három dologban mutatkozik meg. A körülbelül ezerháromszáz méteres szintkülönbségben, a kerületek elosztásában, valamint a jóval több ép közvilágításban. Ezen kívül mással nem dicsekedhetnek a lakói, hiszen itt is a romlottság, a tudatlanság és az agresszivitás uralkodik. A Sötét harmad harmincnégy kerülettel rendelkezik, míg az Átlag harmad 48 kisebb részre lett felbontva. Sam és Jesper, az ablakon át fürkészve észrevett egy kisebb haláldeszkázó csapatot. Az extrém öltözékű, színesebbnél színesebb hajú fiatal egyének félelmet nem ismerve ugrattak át egy lejjebb található másik út antigravitációs mezőjére. Aki egy kicsit is félreszámolja az ugrást, elnyeli a város mélysége. Fél percig tudták követni a függőbuszból az eseményt, majd elfordultak az ablaktól.
- Ja igen...ami Coen-t illeti. Óvatosan a kijelentésekkel, mert elég temperamentumosan tud reagálni egy rossz szóra. Egy pillanat alatt kihajíthat minket. Vagy rosszabb. Három évvel ezelőtt kapott egy melót, ami után körülbelül két évig a nyomában voltak. Szintek és kerületek között ingázva bujkált, több-kevesebb sikerrel el tudott ezidő alatt végezni egy-egy melót. A folytonos paranoia és nyomás hatására a szerek világába menekült a fickó. Hangulata erősen változékony, egyik pillanatról a másikra képes az ellenkezőjeként viselkedni az emberekkel. Legalábbis nekem ez volt anno a tapasztalatom vele. Egy megbízást kaptam tőle fél évvel ezelőtt, amit frankón el tudtam végezni, szóval talán egy kicsit beloptam magam Coen szívébe a munkával. Abban reménykedek, hogy segítségünkre lesz ennek tudatában. Főleg ha megtudja, hogy az ő kerületét is megjelölték abban a dokumentumban. – vakarta meg fejét Jesper a mondandóját befejezve, s bambán nézett előre. A zsebéből előkotort két cigarettát és mindketten rágyújtottak. A függőbusz egy óra elteltével megérkezett a negyedik kerületbe. Leszállva a szerelvényről útjukat a legközelebbi sikátor felé vették. Sam az ég felé nézett, s a több kilométeres magasságban cirkáló járművek apró fényét fürkészte. A végtelen magasságúnak tűnő, halvány, zöldes fényben pompázó épületek között közlekedő mágnesautók világításai szentjánosbogárként pislogtak a távolban. Egy olyan helyen, ahová az alsó szintek lakóinak kilencven százaléka életében nem jut el. Jes megcsapkodta Sam vállát, aki annyira belemerült a szemet kápráztató égi látványba, mintha nem is ezen a bolygón lenne.
- Ébresztő cimbora! Megérkeztünk!
Egy szinte égig érő lakótorony bejáratánál álltak meg. Az ajtón bejutva beszálltak az első szabad liftbe. Jesper egy gombnyomással elindította a felvonót, mely lassú ütemben haladt egyre feljebb és feljebb. A 215. emeleten kiszálltak és egy rozoga ajtónál álltak meg, melyről a festés nagy része lepattogzott. Jes erőt vett magán, majd hármat kopogott és várt. Sam egyre idegesebb lett, mert nem tudta elképzelni, hogy milyen emberre számíthat az ajtó másik oldalán.
- ...Ki vagy? – szólalt meg egy erőtlen hang a túloldalról.
- Jesper...hoztam valakit, akinek szüksége lenne a segítségedre.
Az ajtó zárja kattant egyet, s az ajtó lassan nyílni kezdett.
- Gyertek beljebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése