3. fejezet

Az elállni készülő esőben ácsorgott, és szívta zöldesen parázsló cigijét Drun Jol-Kes. Néha fel-fel tekintett, és a nyelvét kinyújtva hagyta, hogy rácsöpögjenek a veszélyes cseppek. Fajának egyik jellegzetessége, hogy a hétköznapi ember számára veszélyes, halálos mérgeket a szervezete képes lebontani, amelyek se külsőleg, se belsőleg nincsenek hatással rájuk. Így számára ez nem volt veszélyesebb, mintha tiszta vizet inna. Az egyre csendesebbé váló városnegyedben most csak egy, az úttestet éppen összevizelő, huszonéves fiú volt a legfurább látvány. A zsoldos, fejét rázva követte a szánalmas eseményt, merthogy a srác pusztán brahiból tette, amit tett. A vele tartó buta, egyszerű lányoknak próbált felvágni, akik persze jót nevettek rajta. És a vérlázító mindebben, hogy ez a kis kompánia, valamilyen alaptalan és indokolatlan egoizmustól fűtve szólt be mindenki másnak - ráadásul abszolút gátlástalanul -, aki egy picit is csúnyábban nézett rájuk a kelleténél.
- Beteg a világ, rohadtul beteg – állapította meg halkan, maga elé mondva Jol-Kes, majd a leégett cigit egy régóta nem használt, működésképtelen, derékszögben meghajlított parkoló órán nyomta el és a hozzá legközelebbi kukába pöccintette. Aztán bőrdzsekije zsebéből előkotorva slusszkulcsát mágnesautójához lépett, és egy laza mozdulattal kinyitotta. Amint beült járművébe, annak fedélzeti monitora azonnal bekapcsolt egy automatikus reklámmal, ami a Vizaraxa bolygót, mint új lehetőségek tengerét hirdette.
- Apátok faszát! – hördült fel a zsoldos és reflexből nyomta ki a propaganda filmet.
Habár a kocsija, ami leginkább a Shelby AC Cobra 427-es modelljére hajazott kombi kivitelben, teljesen mentes volt mindenféle elektronikától – a meghajtásától eltekintve -, mégis szükségnek érezte a kis képernyőt. Egészen eddig a pillanatig, mert már az arra telepített blokkolók sem szűrik meg a nemkívánatos dolgokat. Így aztán fogta Jol-Kes, kitépte a helyéből és a lehúzott ablakon úgy hajította ki, hogy a kocsma falán csattanva, ezernyi darabra törve semmisült meg. A műveletet követően rögtön indította is járművét, ami nagyjából három méter magasra emelkedett, majd egy egyhelyben végrehajtott, száznyolcvan fokos fordulat után már száguldott is az Olt Bornen utca felé, ahol Redstonet kirabolták. Illetve az újdonsült felbérlőjét, aki Redstone néven mutatkozott be neki. Nyilvánvalóan nem így hívják eredetileg. Csak egy álnév, amit tolvajként használ. Vagy lehet, néhány perccel azelőtt találta ki, hogy felvette a zsoldossal a kapcsolatot. Ironikus, hogy az utcát is egy művésznevén ismert emberről nevezték el, ahol az incidens történt. És mázli, hogy azon az utcán van Jol-Kes egyik legrégibb ismerősének az üzlete, aki minden bizonnyal fog tudni segíteni neki a merevlemez visszaszerzésében.
A mágnesautó gyorsan, nagyjából félóra alatt tette meg a távot. Nem sok hasonló jármű közlekedik a legalsóbb szinten, elvétve egy-két automatizált, végeláthatatlan munkáját végző szemeteskocsi, melyek abszolút nem akadályozták a közlekedésben. Itt a legtöbb ember csak az olcsó tömegközlekedést engedheti meg magának, semmi mást. Amint kiszúrta a lábait széttárogató nőt ábrázoló, erotikus üzletet hirdető neonreklámot a vezronnai zsoldos, rögtön lelassította járművét és rövidesen le is parkolta. Az egyik közeli sikátorból egy rosszarcú, pillangókését forgatgató fazon indult meg a ritkaságnak számító autó felé, de amint meglátta Jol-Kest kiszállni belőle, azon nyomban irányt váltott.
- Vagina Mennyország – olvasta el sokadjára a bolt nevét a zsoldos, és mint minden alkalommal, most is mosolyt csalt az arcára. Aztán elindult a bejárat felé, amin belépve egy gigantikus méretű pornófilm- és szexüzlet fogadta. A helyiség legvégében elhelyezett pultban pedig egy, a szakmának már hátat fordított, rendkívül attraktív, ex-pornófilm színésznő állt. Zsoldosunk minden teketória és nézelődés nélkül átvágott a legkülönbözőbb kategóriájú filmek és szexuális kellékek armadája között, majd a rózsaszín, vibrátorokkal és guminőkkel szegélyezett asztal előtt megállt. A harmincas évei közepén járó nő feltekintett, mire mind a ketten elvigyorodtak.
- Szervusz, Jol-Kes – üdvözölte derűsen az ex-pornós.
- Viktória – bólintott hasonló jókedvvel a zsoldos.
A nő szórakozottan a derekára tette kezét.
- Mi szél hozott erre ismét?
- Ugyan az, mint mindig – legyintett Jol-Kes. – A meló.
- Azt hittem már, hogy hozzám jöttél látogatóba – vigyorgott Viktória.
Szája egyik szegletét felhajlította a zsoldos és megingatta a fejét.
- Nagyon jó látni téged is, de most a főnöködhöz jöttem – mondta. – Szeretnék beszélni vele, ha megoldható.
- Az irodájában van – mutatott egy hátsó ajtóra Viktória. – Oda vezesselek?
- Köszi, de még talán oda találok – felelte Jol-Kes és megindult az adott irányba.
Mielőtt beléphetett volna az ajtón, a nő utána szólt, és ahogy visszapillantott rá, már csak a felé repülő sört látta. A zsoldos játszi könnyedséggel kapta el a piát, és egy bólintással megköszönve a dzsekije egyik belső zsebébe rejtette, aztán benyitott a bolt méretéhez képest szűk folyosóra. Onnan jobbra és balra is ajtók nyíltak, amelyek mögött helyben forgatták a pornófilmeket, de a zsoldost ezek hidegen hagyták. Csak baktatott a korridor legvégén álló iroda felé, ám mielőtt belépett volna barátjához, elolvasta az ajtón álló, eddig nem látott „Mor Bol-Fae - Vezérigazgató” feliratot. Ezen még jobban elmosolyodott, mint az üzlet nevén, majd kopogás nélkül beengedte magát.
- Szevasz, édes komám – köszöntötte a másik vezronnai, aki éppen igazgatói teendőit végezte, ami a frissen elkészített felvételek szemügyre vételéből állt. – Hogy-hogy ismét itt?
Jol-Kes és Bol-Fae együtt nőttek fel az akkor már meghódított, idegen fennhatóság alatt álló Vezronnán. Hogy ne tudják az utcákon folyamatosan őrjáratozó szervek, se senki más, hogy miben mesterkednek, kitaláltak egy saját, mindenki számára halandzsának tűnő nyelvet. Olyan sokáig használták és fejlesztették, hogy már-már jobban beszélték, mint saját anyanyelvüket. Idővel persze külön váltak az útjaik, Jol-Kes elit kommandós lett az ellenállás berkein belül, míg Bol-Fae a hírszerzéshez csatlakozva kémnek állt, és már nem volt szükség az általuk kiötlött kommunikációs formára. Miután a bolygót visszaszerezték az őslakosok, úgy döntött a két barát, hogy a szerzett tudásukat kamatoztatva világot lát, ezért az egyik felcsapott zsoldosnak, a másik pedig információ kereskedővé vált, és mellékesen – hogy valódi foglalkozását elfedje - még a szexiparhoz is csatlakozott. Sokáig azt hitték, hogy soha az életben nem fognak már találkozni többé, de épp ellenkezőleg történt, és meglepően sokszor fújta össze őket a szél. Ha valamivel kapcsolatban tudni akart valamit Jol-Kes, csak felkereste barátját, míg Bol-Fae akkor alkalmazta fajtársát, ha szüksége volt egy megbízható harcosra. A világ pedig egyre modernebbé, technológiailag fejlettebbé vált. Mindennapossá és szinte kiküszöbölhetetlenné vált a magánszemélyek lehallgatása, megfigyelése, aminek kijátszására mindig kapóra jött a kizárólag kettejük számára érthető beszéd gyakorlása. Így, amikor meglátta a boltot figyelő kamerákban a zsoldost, automatikusan átváltott az informátor agya halandzsára.
- Hali – felelte Jol-Kes a kitalált nyelven. – A szokásos, tudod.
- Ha a szokásos lenne, nem jöttél volna hozzám – állította meg a pornót Bol-Fae. – Miben segíthetek neked?
A zsoldos közelebb lépett barátja dolgozóasztalához, amin tucatszám álltak a szexfilm kazetták.
- Néhány órája történt egy rablás az utcádban – mondta. – Tudni szeretném, hogy hol van az elkövető.
- Nagyjából ötpercenként történik valami bűncselekmény a környéken – nézett rá az informátor. - Ennél kicsit több részletre van szükségem.
- Egy mechanikus lény volt az elkövető – folytatta Jol-Kes sötéten. – Hol találom meg?
Bol-Fae szemei elkerekedtek és rögtön félrevonta a tekintetét.
- Nem tudok semmi féle mechanikus lényről, aki ilyesmit képes lenne elkövetni – mondta kissé feszülten.
- Nézd, nincs kedvem felesleges köröket futni – váltott komoly hangnemre a zsoldos. – Rád van írva, hogy tudsz valamit. Mint mindig, mindenről. Kérlek, segíts nekem.
- A barátom vagy, Jol-Kes – sóhajtott egy nagyot az informátor. – Ezért őszintén és nyomatékosan megkérlek, hogy hagyd ezt a melót. Bármi másról elárulok neked dolgokat, de erről ne kérdezz. Könyörgök.
Ökleivel az asztal lapjára támaszkodott a zsoldos.
- Ha az emlékezetem nem csal, fél évvel ezelőtt rád szállt három korrupt rendőr. Baszogattak, megaláztak, védelmi pénzt szedtek tőled, és néhányszor még el is vertek olyan szinten, hogy a kórházban kötöttél ki – magyarázta lassú tempóban. – Te felkerestél engem, hogy segítsek neked megszabadulni tőlük, mire azonnal idejöttem és kinyírtam a szarházikat. Pusztán baráti szívességből. Becsületből. Most pedig azt mondod nekem, hogy nem segítesz, és hagyjam is abba a már elvállalt munkát?! Köpjek az elveimre? Jól hallok?
- Tudtam, hogy ezzel fogsz előfurakodni – nézett maga elé szomorkásan Bol-Fae. – Nagyon sokkal tartozom neked, ez tagadhatatlan – itt egy pillanatra elhallgatott, majd felállt a székéből, megigazította öltönyét és barátja mellé sétált. – Mielőtt elárulom az infót, azt el kell mondanom, hogy én sem tudok valami sokat az egészről, ám annyit igen, hogy olyan veszélyes vizekre fogsz evezni, amilyenekre ezelőtt még sohasem. Nehogy beletörjön a bicskád! A hely, ahol az a bizonyos elkövető tartózkodik, a középső harmadban található Lélek Varázs Hotel.

-

A nagy rohanás közben megpillantotta a legközelebbi függőbusz megállót. Odaérve gyorsan körbenézett és levágódott az első padra. Lehajotta fejét és lihegve a földet bámulta. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy bukhatott le a behatolás során. Sam a zsebre vágott kommport eszközét szorongatta töprengés közben. Átfutott minden egyes művelet az agyán, melyet végrehajtott az elmúlt pár órában, de semmi. Előkapta cigis dobozát, kivette az utolsó szálat és rágyújtott. Az első slukkot követően egy mélyet sóhajtott. Hirtelen egy mélyen dübörgő hang nyomta el a város zaját. Sam jobbra nézett és tekintete megakadt az égen. A harmadik városszintről szinte zuhanó repülésben szálltak alá a vizaraxi rendőrség kékeszöld járművei. Az utcáról az emberek egyik pillanatról a másikra eltűntek. Egyre hangosabb robaj és fényáradat kíséretében a négy rendőrségi jármű elérte végcélját. Sam arca egyre vörösebb lett, s a cigijét egyre gyorsabb ütemben szívta, miközben a függőbusz után kutatott tekintetével. A padon ülve, lábával egyre gyorsabb ütemben kezdett dobolni, egyre kevésbé tudta fékezni magát.
- Na ezek se porszívót jöttek vásárolni, hogy a jó kurva élet bassza meg! – préselte ki magából visszafojtva. Ebben a pillanatban megpillantotta a távolban a függőbuszt, mely a nagy stressz hatására úgy tűnt, mintha egy év múlva érne csak ide. A rendőrségi autók lebegve megálltak Sam háza előtt. Három a földön, egy pedig lakásának erkélyénél. Behatoltak az épületbe, a földszinten és az erkélyen át. Képtelen volt levenni a szemét a rendőrségi akcióról. Abban biztos volt, hogy a számítógépén nem fognak találni semmit. Minden egyes adat közvetlenül a kommport eszközére lett irányítva, melyet azóta is folyamatosan a zsebében szorongatott. A függőbusz fékjeinek csikorgására egy pillanatra megriadt. Amint kinyíltak annak ajtajai, abban a pillanatban felvágódott az üres szerelvényre. Menetiránynak háttal ült le, hogy tovább figyelhesse az egyre távolodó eseményeket. A függőbusz ablakából figyelve egy lassan hömpölygő, olajzöld füstre lett figyelmes. A Vizaraxi Rendfenntartó és Végrehajtó Intézmény emberei elgázosították a lakását. Meredten bámulta, míg a függőbusz le nem kanyarodott az utca végén. Biztosra akartak menni az épületbe való behatolás során, ugyanis a használt gáz halálos méreg volt. Ritkán került alkalmazásra a város történelme során, de aki látta, az tudta, hogy valami nagy balhé történik és el kell tűnni a helyszínről. A városi rendőrség nagyrészt a harmadik szinten, azaz az Elit harmadban tartózkodik. Vizaraxa alsóbb szintjein kevesebb járőr cirkál, csak kritikusabb helyzetben veszik kézbe a dolgokat. Sam megtörölte szemeit és előre görnyedt az utasülésen. Egy pár másodpercre sikerült kiűznie minden rossz gondolatot, csak meredten nézte a padlót. Tudta, hogy ha ilyen erőket vetettek be ellene, akkor ez egy hosszú játszma lesz. Nem számít hogy élve fogják-e el, vagy sem. Csak az adat kell nekik, semmi más. Egy másfél óra út után a szerelvény ajtajához állt, s közben az ablakokat kémlelte. A függőbusz hangos, fáradt csikorgással állt meg a megállóban.
- #...tizenhatos megálló...# – mondta a fáradt automata hang a szerelvény hangszórójából, majd az ajtók kinyíltak. Sietve távozott, az utcára érve gyorsított a tempóján. Fejére húzta ballonkabátja kapucniját és menet közben a sikátorokat figyelte. Az alsó szint tizenhatodik megállója semmiben sem különbözött más kerületektől. Itt is részegek, drogosok, és prostik játák az utcákat, csak ennek a kerületnek nem volt semmilyen más neve, csak szimplán 16. A főbb épületek, terek elhelyezkedése nagyrészt minden kerületben megegyezett a Sötét harmadban, a könnyebb tájékozódás érdekében. Ennek alapján be tudta azonosítani az irányt a saját kerületéből kiindulva. A következő sikátor bejáratánál egy furcsa graffitire lett figyelmes. Egy feketére égett bőrű férfit ábrázolt, aki hatalmas mosollyal meredt a falról és épp a saját torkát vágja el. Alatta a következő felirattal: "Legyen szép napod".
- Neked is barátom, neked is! – dünnyögte, majd köpött egyet és azzal a lendülettel befordult a szűk sikátorba. A vöröses falak között egymás után sorakoztak a lépcsős pince bejáratok, körülöttük szemétdombokkal és mindenféle kidobott kacatokkal. Útközben feltűnt egy-egy sárban fetrengő hajléktalan, akik vagy azért hemperegtek a földön, mert hozzájutottak a napi adagjukhoz, vagy pedig azért, mert az elvonási tünetekkel küszködtek. A drog mámorában úszók és az attól szenvedők képtelenek voltak érzékelni a külvilágot, így Sam-et nem vették észre. Pár perc gyaloglás után bekanyarodott a következő pince bejáratához, lerohant annak lépcsőjén és ökölbe szorított kézzel kezdte csapkodni az ajtót, szinte megállás nélkül. Odabentről hangos zene hallatszott és vele egy egyre hangosodó, rikácsoló embert lehetett hallani, egészen az ajtó kinyíltáig.
- Ki vagy te és mit akarsz? Ha drogos vagy, akkor máris elhúzhatod a mocskos beledet, különben szétrúgom a narkós seggedet! – magyarázta fennhangon a lakó, a résnyire nyitott ajtón keresztül.
- Kussolj Jesper! Sam vagyok...
A név hallatán hezitálás nélkül ajtót nyitott az alacsony, beesett arcú, görnyedt testalkatú fickó. Vörös hajának minden egyes szála égnek állt, mint akit megrázott az áram. Amint beengedte hirtelen jött vendégét, azonnal visszazárta az ajtót, melyen több volt a zár, mint falban a tégla. Visszafordulva kikerekedett, táskás szemekkel nézett Sam-re.
- Azt már tudom, hogy ki vagy cimbora. De arra még nem kaptam választ tőled, hogy mit is akarsz. Ha jól emlékszem egyértelműen megbeszéltük, hogy egymáshoz nem ugrunk át csak úgy, egy tálca süteménnyel...
- Jes...szükségem van a segítségedre. – nyögte ki nehezen Sam.
- Ki vele...várj! Kitalálom. Elbasztál egy melót, mi? – reagált pökhendin Jesper – Most pedig itt akarod meghúzni magad? Bocs haver, de ide nem jöhetsz.
- Hihetetlen mit össze tudsz pofázni. Kurva nagy gáz van, és erről tudnod kell. Mond neked az valamit, hogy CordeCon?
- Na ne! Ezek szerint te hatoltál be a rendszerükbe.
- Igen. Elvállaltam egy anyag megszerzését. Minden faszán ment, eltűntettem minden nyomot magam után a behatolás során, mindent végig ellenőriztem. Még az adatátvitel alatt sem lépett fel semmi gáz. Viszont az anyag csak egy másik dokumentummal együtt volt megszerezhető, egymagában nem. Amint törölni akartam a rendszerükből az állományt...beütött a szar. – hadarta Sam.
- És most hol van a cucc?
- A gépen nem fognak találni semmit – előkapja a zsebéből kommport eszközét – itt van minden. A zsaruk tíz perccel utánam ott voltak a háznál, elgázosították az egész lakást.
- Nos, ha már idecsalod az Elit banda szirénázós csicskásait, akkor mutasd azt a két doksit. Most már úgyis tök mindegy. – szólt Jesper feszülten, miközben az asztalán levő dobozhoz nyúlt – Cigit?
- Jöhet, –  nyögte Sam és rágyújtott – kösz. Minden külvilággal történő kommunikációt lőjj ki, ez kényes cucc.
Jesper lakása felért egy elektronikai szaküzlet teljes kínálatával. Szinte minden második tárgy a lakásban a gépével volt összekötve. Ahogy szép sorban lekapcsolta a különböző megfigyelő és titkosító berendezéseket, egyre sötétebb lett a pincelakásban és csak egyetlen halvány monitor világított az egész helyiségben. Jesper rákötötte számítógépére a kommport eszközt, ami ennek hatására csikorgó hangokat hallatott.
Mindketten a monitort bámulták és a megkaparintott adatokat olvasták. A dokumentum formailag elég egyszerű volt, köszönhetően a vizaraxi állam intézkedéseinek. Ugyanis a rendeletek terén felhagytak a sok-sok hivatalos kerítőszöveggel, így egyértelműen kivehető volt a lényeg.
- Kitoloncolnak két kerületnyi embert? Miért? – kérdezte Jesper értetlenül.
- Csak olvasd tovább haver. Ott jön a lényeg, nem fog tetszeni.
- "....a következőkre vonatkozik. Átlag harmad: 4. Sötétharmad: 16." Hogy a jó kurva anyjukat! – kiáltott fel Jes.
- A legszebb az egészben, hogy semmilyen dátumot nem említenek. Nézzünk bele a másik adathalmazba, hátha abban találunk bővebb infót. – szólt Sam, miközben fejét vakarta. A kommport eszköz csikorgása abbamaradt, majd újból rákezdett. Jesper a lábával dobolva várta, hogy a számítógép feldolgozza az adatot, de minden hiába. A második adathalmaz kódolt.
- Mond csak Sam, miért használod még mindig ezt a vackot? Ez az ócskavas már legalább kétszáz éves! Plusz, ezt az adatot nálam nem fogjuk tudni elolvasni. Ilyen kódolást én még életemben nem láttam. – dőlt hátra székében puffogva Jes.
- Picsába, most mi legyen? Ismersz valakit, aki tud segíteni?
- Vicces a véletlen egybeesés, de pont az Átlag harmad negyedik kerületében van egy fickó. Az minden szart feltört már életében.
- Akkor kapd össze magad, máris indulunk. – mondta Sam, miközben lecsatlakoztatta a ketyerét, s zsebre rakta azt.

2. fejezet

Nem sokkal a rövid balhé után újra általános, züllött hangulat uralkodott a lebujban. Hogy elüsse az időt, Drun Jol-Kes a pultos lánnyal próbált beszédbe elegyedni, több-kevesebb sikerrel. A húszas évei közepén járó, csodaszép, talán még érintetlen lány arcán egy folyamatos, szégyellős mosoly honolt, ahogy a nagydarab és hírhedt zsoldos lökte neki a sódert.
- Ez a hely túlontúl veszélyes egy magadfajta lánynak – magyarázta Jol-Kes. – Ahogy az összes fos, legalsóbb szinti kocsma. Ha jót akarsz magadnak, mihamarább lelépsz innen.
A csinos pultos szerényen megvonta a vállát.
- Egyelőre nincs más lehetőségem – igazította meg hosszú, citromsárga copfját. – Muszáj itt dolgoznom, hogy összespóroljak egy kis pénzt a továbblépéshez.
- Kisegítselek? – vigyorgott a zsoldos.
A lány már épp készült mondani valami frappánsat az ajánlatra, mikor a viseltes csehó ajtón egy idegesnek és zavartnak tűnő, alacsony, vézna férfi toppant be. Jol-Kes lomhán rápillantott, aztán a felismeréstől fellelkesedve így szólt:
- Na, végre! – csapott a combjára, aztán az alkarját jóformán teljesen beborító kütyüre pillantott, aminek egy részén halvány, fehér fénnyel világított a pontos idő. – Végülis, csak egy órát késett, de semmi gond. Én marha jól elidőzgetek itt.
A fura fazon érezte a zsoldos szavaiban megbúvó gúnyt, ezért jobbnak látta, ha elnézést kér.
- Ne haragudjon – lépett előrébb a kezeit morzsolgatva. – A függőbusz pályán karbantartás van, ezért néhány kilométert gyalog…
- Jól van, értem – vágott a szavába Jol-Kes. – Most már itt van, és ez a lényeg.
A zsoldos egy asztalhoz invitálta a különös, síszemüveg-szerűséget viselő férfit, közben visszaszólt a pultosnak, hogy szeretne még két sört.
- Nem iszom alkoholt – mondta vékony hangján a fazon, miközben helyet foglalt.
- Magának nem is rendeltem – felelte egy félmosoly kíséretében Jol-Kes. - Akkor térjünk az üzletre. Miről lenne szó? – túrt bele sűrű szakállába.
A férfi bólintott, majd az asztalra könyökölve az egyik hüvelykujjának körmét körülvevő bőrt kezdte rágcsálni. Miközben azon gondolkodott, hogy mondja el a zsoldos feladatát, egyre frusztráltabbá vált. Még hosszú percek elteltével - mikor Jol-Kes már javában az egyik üveg sörét itta - sem jött szájára a megfelelő szó.
- Figyeljen, Redstone úr, felőlem itt ülhetünk egész este és leihatom magam a sárga földig, miközben maga elfogyasztja az összes bőrcafatot az ujjairól – törte meg a csendet unott hangon a zsoldos. – Viszont az üzletet nem tudjuk megkötni, ha nem beszél. Attól, mert nem vagyok ember, degenerált sem vagyok.
- Egyáltalán nem gondolom, hogy bármilyen szinten is visszamaradott lenne, csak mert vezronnai – szabadkozott a fazon megszeppenve. – Csak… tudja… egyszerűen…
- Először is nyugodjon meg – fojtotta bele a szót ismét Jol-Kes. – Én is voltam már szarban - illetve ha pontos akarok lenni, akkor mindig abban vagyok -, mégsem esek kétségbe. Hogy miért nem? Azért, mert nincs olyan szar, amiből ne lehetne kimászni. Vagy ha netán mégis egy akkorába kerülnénk, amiből képtelenek vagyunk, akkor meg már felesleges rágódni rajta. Ilyen egyszerű.
Habár bólintott Redstone és fel is fogta, amit az imént hallott, látszott rajta, hogy nem tud úrrá lenni az idegein. Ám azt neki is be kellett látnia, hogy ha csendben marad, azzal nem megy semmire. Ezért aztán csak belekezdett:
- Nem akarok még nagyobb balfácánnak tűnni annál, mint amekkora egyébként is vagyok – hadarta. – És az idejét sem akarom még tovább vesztegetni, ezért rövidre fogom. Elloptam valakitől valamit, amit aztán tőlem is elloptak. Ezt a valamit kellene visszaszereznie.
A zsoldos egy pillanatra lehunyta szemét.
- Ez az! – suttogta, és egyik kezét diadalmasan ökölbe szorította az asztal alatt, utána ismét a feszült tolvajra tekintett.
- Mit és ki lopta el magától? – kérdezte.
- Egy merevlemezt, és… - itt egy pillanatra elcsuklott Redstone hangja, közben a halántékát kezdte vakarászni - és egy mechanikus lény tette – fejezte be a mondatot.
Jol-Kes felnevetett.
- Egy olyan, mint ez? – mutatott tréfálkozva a kocsma takarítójára.
- Hasonló.
Erre még nagyobb kacagásban fakadt ki a zsoldos. Olyan jóízűt röhögött, amilyet már régen nem. Várta, hogy mikor neveti el magát a tolvaj is, ám ő csak ült és halál komollyá vált arccal nézett rá. Amikor ezt észrevette Jol-Kes, rövidesen véget ért a mókázás.
- Nem viccel, ugye?! – kérdezte és állapította meg egyben, miközben a szemét törölgette.
- Úgy nézek ki, mint aki tréfás kedvében van? – kérdezett vissza Redstone.
A zsoldos eltűnődött, majd megrázta a fejét és kelletlenül fújt egyet maga elé.
- Ez hihetetlen – hüledezett. – Életem egyik legnagyobb vicce valójában nem is vicc. Szóval magát, egy profi tolvajt meglopta az ismert világunk legkezdetlegesebb, legprimitívebb fajának egy tagja. Nyilván nem tartozik rám, de mégis hogy? – kíváncsiskodott.
- Fürge volt – emlékezett vissza a tolvaj. – Nagyon fürge. És erős is. Ráadásul tudta, mit csinál, pedig a munkaadómon - akivel kizárólag személyesen tárgyalok - és rajtam kívül nem tudhatta senki, mi van nálam.
- Hallottam olyan összeesküvés-elméleteket, miszerint ezek az izék valójában nem is olyan suták, mint amilyennek tűnnek, és ha egyszer majd parancsot kapnak a gyilkolásra, akkor a szerves lények eltűnnek a galaxisból – mesélte Jol-Kes.
Redstone bólogatott néhányat.
- Én is tudok ezekről a baljós teóriákról, és hazudnék, ha a történtek után azt mondanám, hogy nincs bennük semmi – mondta.
- Elgondolkodtató, annyi biztos – nézett rá a zsoldos, aztán visszaterelve a témát az eredeti medrébe folytatta: – Az elemelt merevlemez lényegtelen, milyen állapotban kerül vissza, vagy sértetlenül kell?
- Mindenképp sértetlenül – hangsúlyozta a tolvaj. – Ha az adatok elvesznek, róla, akkor a fizetségemnek is lőttek.
- Mivel nem tudhatjuk biztosan, hogy a merevlemez milyen állapotban van ebben a pillanatban, így azt sem ígérhetem, hogy sértetlenül kerül vissza – magyarázta Jol-Kes. - Csak azt, hogy visszakerül. Persze mindent megteszek, hogy ne legyen baja, feltéve, ha még nincs neki.
Redstone feszülten az arcát dörzsölgette.
- Igaza van – értett egyet. – Teljes mértékben. A lényeg, hogy szerezze meg és adja át nekem. Jelenleg ez a legfontosabb.
- Megértettem – pislogott határozottan a zsoldos, majd a szakállára folyt sört beletörölte ruhájának ujjába. - Viszont az én juttatásom nem az önétől függ, ezért most térjünk is rá az anyagiakra. Mennyit szán erre az akcióra?
- Nincs túl sok pénzem – mondta alig hallhatóan a tolvaj, szinte csak motyogva. - Nem vállalok el túl sok munkát, hogy különösebben ne vonjam magamra a hatóságok figyelmét. De lenne valamim, ami érdekelhetné.
Jol-Kes a homlokát ráncolta.
- Érdekelhetne? – kérdezett vissza. – Feltételes módban? Ez nem hangzik valami túl jól. Engem a készpénz tud meggyőzni. Nagyon sok készpénz.
- Ezen – húzott elő a kabátjából egy floppynak tűnő tárgyat Redstone – egy kísérleti fegyver pontos helye és leírása található. Higgyen nekem, nem merném lefizetni ezzel, ha nem érné meg. Eszem ágában sincs magamra haragítani.
A zsoldos latolgatni kezdte az ajánlatot. Ujjait az asztal lapjának kopogtatta felváltva, egymás után, gyors ütemben, folyamatosan ismételgetve, aztán egyszer csak abba hagyta.
- Elvállalom a melót – jelentette ki.

-

Ahogy felért a lépcsőn, Sam a csuklójával próbálta kinyitni lakása ajtaját. Bejutás után bal lábával berúgta az ajtót, mely a hirtelen becsapódástól akkorát reccsent, amire még négy emelettel arrébb lakók is kinéztek a lépcsőházba.
- Hogy rohadnál meg te féreg! – szólta el magát mérgében Sam, miközben tenyereit nézte. Mindkét kezét ellepték az apró, vörös és zöld színekben játszó kiütések, a fájdalmas bőr felmaródások, melyeket az esése során szerzett. Kabátja sikeres lerángatása után a fürdőszobába rohant, ahol bő vízzel és fertőtlenítő injekcióval kezelte sebeit. Miután a maró fájdalom abbamaradt, a zűrösnek mondható hazajutás megünneplésére kiállt lakása erkélyére és rágyújtott. Az eső tíz perccel ezelőtt elállt. Lecsendesedett a levegő. Még a város alsó szintjén is eltompultak az emberek nyüzsgései ezen az éjjelen. Holott a három szintre osztott hatalmas város legalsóbb szintje, a Sötét harmad nem éppen a csendről és a nyugalomról kapta nevét. Nincs olyan óra, melyben ne történne valami az itt lakók valamelyikével. Köszönhetően a korrupciónak, az irigységnek és a tudatlanságnak. Sam beleszívott egy utolsó slukkot a cigarettájába. Ezt követően az útjára engedte egy laza pöccintéssel, s annak parázsló fénye spirál mintát alkotva hullott alá, egészen a járdáig. A lakásba visszaérve bezárta az ajtót és az erkély ajtaját, majd besötétített. Előkotorta kabátja zsebéből a kommport eszközét, valamint a barkácsolt adatkábelt és leült asztalához. A terebélyes, meglehetősen kopott asztal oldalából kiálló csatlakozóra kötötte, ennek hatására számítógépe bekapcsolt.
- Na lássuk ARTHUR7, mivel is van dolgunk – motyogta Sam halkan, s megvizsgálta a kütyüre letöltött adatokat. Ez tartalmazta a bejutáshoz szükséges hálózati pontokat, valamint egy velős leírást a visszaszerzendő dokumentumról. Az információk során nem találkozott olyan bejutási tényezőkkel, amiket még nem használt eddig, ráadásul még 21 órája maradt a feladat elvégzésére, ezért nem kellett kapkodnia. Előkészítette a programjait a hálózatra való bejutásra. A kommport eszközre letöltött adatokat átirányította a számítógépére, s az automatikusan elkezdett dolgozni a jelszavak feltörésén. A képernyő egy pontján változó számsorozat jelezte a folyamatot, a jelszófejtés körülbelül két óráig tart. Sam ezidő alatt igyekezett átolvasni a kapott adatokat a dokumentumról és időnként az eszközre pillantott. Tudta, hogy ez egy igen kényes megbízás.
- Szóval a planétánk egyik legfurcsább cégének hálózatára kell betörnöm. – dörmögte nyugtalanul, s kócos fejét vakargatta. A CordeCon néven ismert cég nem éppen pelenkák gyártásával foglalkozik. Széleskörű a kínálatuk, a szórakoztató elektronikai eszközöktől egészen a hadászati technológiáig, ráadásul a város legfelső szintjén, az Elit harmadban helyezkedik el. Sok irányba elér a kezük. Nem csoda, hogy a piaci részesedése 41 százalék. Az irat információinak leírására térve, Sam hirtelen felvonja szemöldökét.
- Mi a franc ez.. – nyögte csodálkozva. A megkaparintandó dokumentum a város alsó két szintjén, egy-egy bizonyos kerület lakosainak kitoloncolására ad engedélyt. Nem sok döntenivalója volt az üggyel kapcsolatban. Mivel az információ most már az ő kezében van, nem mondhatja vissza a megbízást, abból nem sok jó sülne ki. Az asztalon heverő eszköz kijelzője fényáradatba borította a szoba mennyezetét, jelezvén a művelet befejeződésére. A gép elé vágódott és neki kezdett a rendszerbe való behatolásnak. A feltört jelszavak segítségével, játszi könnyedséggel verekedte át magát az ellenőrzőpontokon, miközben próbálta elrejteni maga mögött a belépésre utaló nyomokat. Újabb két óra elteltével végül megérkezett az utolsó csomóponthoz, melyet átlépve bejuthat a CordeCon hálózatára. Sam sóhajt egyet, belépés előtt még rágyújt egy cigire, s közben folytatja feladatát. A cég hálózatára érve adatbázisok, akták és elérhetőségek armadája fogadta. Átkutatta az adatbázist egy keresőprogram segítségével, hogy könnyebben megtalálhassa a kívánt dokumentumot.
- Na merre bujkálsz te szerencsétlen...áh! Megvagy "3V4C"! – rikkantott fel és máris megkezdte az adathalmaz letöltését, de problémába ütközött.
- Ez most komoly?!
Sam ilyennel még eddig nem találkozott, mérgében az asztalára csapott. A megszerzendő adatot nem lehet egymagában letölteni. Csakis egy másik adathalmazzal összekapcsolva kaparinthatja meg. Több mint tizenhat órája maradt a feladat elvégzésére. Leellenőrzött és kiiktatott minden behatolásra utaló nyomot és percenként legalább háromszor nézett kommport eszközére, ami figyelemmel követ minden mozzanatot. Egy pillanatra hátradőlt a székében és a plafont bámulta. Felsóhajtott és egy hirtelen mozdulattal rácsapott az egyik billentyűre, mellyel elindult mindkét adathalmaz letöltése. Rágyújtott egy újabb cigarettára, füstjét a vörös és zöld színekben pompázó monitorra fújta. Sam a művelet végéig szinte megfagyva figyelte az átviteli folyamatot. Tudta, hogy ha gyors adatátvitellel végzi az adatok ellopását, azt nagyon könnyen észreveszik. Apró pici részekre és szünetekre bontva kezdi el letölteni a két dokumentumot.
- Még tizenöt óra. - motyogta, miután egy újabb gomolygó füst lepte el a képernyőt. Kezeire pillantott, melyekről a kiütések ugyan eltűntek, a hegek viszont még érzékenyek voltak. Itt-ott elkezdte kapargatni sebeit mindkét tenyerén.
- Hm. Vajon miért akarnak kitoloncolni két kerületnyi embert ebből a koszos városból. Városból? Hah! Bolygóról! Vizaraxa...ez...ez egy kis porszem, más bolygó szintű városokhoz képest. Azt kétlem, hogy az Elit harmad le akarna költözni a mi szintünkre, annyira nem lehetnek hülyék. – magyarázott magában Sam, miközben a fürdőszobában beadott magának még egy fertőtlenítő injekciót. A ledobott kabátja mellett heverő pizzás dobozból felmarkolta az utolsó szelet pizzát és visszaült a gép elé. Jóízűen harapott az utolsó szeletbe, melyet azzal egyetemben vissza is köpött. A három napos, összeszáradt pizzát, egy katapultot megszégyenítő mozdulattal kísérte utolsó útjára, amitől a szemetes kuka majdnem elvágódott. Az adatátvitel három perc múlva befejeződik. Sam rámeredve a képernyőre, figyelemmel kíséri a folyamatot. Az adatátvitel sikeresen megtörtént. Azonnal rámásolta azokat a kommport eszközére.
- CordeCon. Könnyen jött, könnyen ment, ugye? Búcsúzz el a frissen szerzett zsákmányodtól. – dünnyögte félmosollyal, majd megkísérelte törölni a cég hálózatáról a megszerzett dokumentumokat. Ebben a pillanatban a kommport eszköz egy rekedt, sikító hangot adott ki. Sam ijedtében egy hirtelen mozdulattal szinte kitépte az asztali csatlakozóból az adatkábelt, majd hátraugrott az asztaltól. Számítógépe abban a pillanatban lekapcsolt, és csend uralkodott el a szobán. Tíz másodpercig lihegve nézett maga elé a padlóra, s remegő kézzel egy cigit tömött a saját szájába.
- Baj van.

1. fejezet

Az eldugott, gyéren megvilágított kocsmát cigaretta füst és részegek hőbörgése töltötte meg ezen a szombat éjszakán. Odakint maró savval és még kitudja, milyen mérgező vegyi anyagokkal keveredett eső zuhogott, ami a csehó egy kitört ablakán még be is szitált. Pont ezen ablak előtt, egy rozoga asztalnál ücsörgött a lebuj egyetlen olyan vendége, aki látszólag mit sem törődött a veszélyes vízcseppekkel. Nyugodtan sörözgetett és valamilyen zöldesen parázsló cigarettát szívott a székében hátradőlve. Ekkor akadt meg a tekintete valamin, ami az oldalából állt ki.
- Picsába – mondta halkan. – Ezt eddig hogy nem vettem észre?
Azzal rámarkolt az apró tárgyra, és egy hirtelen mozdulattal kirántotta magából. Egy kés volt az, melynek finoman ívelt pengéjét a férfi vöröses-fekete vére festette meg. Egy darabig csak nézte, nézegette, aztán az asztalra helyezve – persze egy kortyot és slukkot követően - már épp azon kezdett morfondírozni, hogy vajon lehet-e belső vérzése, mikor a kocsma ajtaját valaki szinte szó szerint kitépte a helyéből. Egy csapzott, megviselt és rendkívül feldúlt alak rontott be rajta, aki a csehó közepéig trappolt, majd megállt és fújtatva, valamint a rossz fényviszonyok miatt hunyorogva körbekémlelt a helyiségben. Hamarosan kiszúrta a továbbra is iszogató és dohányába mélyedő vendéget, mire az asztalához viharzott.
- Te rohadt állat! – mutatott rá fenyegetően. – Kinyírtad a bátyámat!
Akár csak a külseje, a hangja is tükrözte belső, őszinte haragját, szemével pedig villámokat szórt. A férfi azonban nem reagált rá semmit, csak szívott egy jó nagyot a cigijéből.
- Mondj már valamit! – üvöltötte hirtelen az elázott, hajléktalannak tűnő figura.
Erre a továbbra is végtelen nyugalommal üldögélő vendég felvonta az egyik szemöldökét.
- Mégis mit? – kérdezte kurtán.
- Mégis mit? – kérdezett vissza eszelős stílusban az alak, aztán tenyereivel akkorát csapott a kis asztalra, hogy az majd’ össze rogyott. – Öreg, néhány pillanat múlva halott leszel! Úgyhogy ne szórakozz velem! Halljam, miért tetted?
A férfi elnyomta a már majdnem leégett cigarettát, és nyelt egyet a söréből is, aztán félrevonta a tekintetét és megpróbálta összeszedni a gondolatait. Röviddel ezután így szólt:
- A fivéred – akivel egyébként semmilyen szinten nem álltál rokonságban, pusztán csak sorstársak voltatok – egy szarházi, kábszerfüggő csöves volt. Aki embereket ölt meg és rabolt ki, hogy a napi adagjait meg tudja venni. Ezzel alapvetően nem is lett volna akkora probléma, sőt még jót is tett sokszor a társadalommal, hiszen a hozzátok hasonló véglényeket tette el láb alól. A baj az volt, hogy csak általában, és nem mindig. Ez lett a veszte. Mert pár napja egy olyan valakit ölt meg, akit nem kellett volna. Akinek a családtagjai rendelkeztek annyi pénzzel, hogy felbéreljenek a tettes felkutatására és likvidálására. Én pedig elvégeztem a munkát. Arról nem tehetek, hogy a húgyagyú cimborád volt az elkövető. De ha ez vigasztal, nem adta könnyen a bőrét. Sokáig vertem, mire széthasadt a koponyája.
Kimérten, érthetően és roppant lekezelően beszélt, ami eszméletlen módon felnyomta a csurom vizes hajléktalan vérnyomását, az utolsó mondatával pedig végképp elborította annak agyát.
- Megdöglesz! – bömbölte az alak, mire szakadt esőruhájából egy revolverszerű energia pisztolyt rántott elő, és a férfira szegezte. – Drun Jol-Kes… te fasszopó zsoldos… neked most kibaszottul annyi!
A lebuj minden morajlása megszűnt, és az összes szem a balhé irányába szegeződött. Habár a legalsóbb szinti kocsmákban, mint amilyen ez is volt, nagy népszerűségnek örvendtek a váratlanul kirobbanó, agyatlan öldöklések, ehhez mégsem mert senki csatlakozni. Mert az imént elhangzott név olyan hírhedt volt, hogy még a legkeményebb kocsma betyárok is behúzták fülüket, farkukat, ha meghallották. Ekkor egy félmosoly jelent meg Jol-Kes arcán.
- Nem hinném, hogy annyi lenne nekem – ingatta meg a fejét. – Nem itt, és nem most.
Az eszét vesztett hajléktalan biztos volt a dolgában, és vicsorogva húzta meg a ravaszt. Ilyen közelről az energia pisztoly apró darabokra robbantotta volna a zsoldos fejét, és még a falon is lyukat ütött volna. Már ha elsült volna. Azonban ez nem történt meg. Sőt néhány tompa sípolást követően még ki is kapcsolt. A viharvert alak eltökéltsége hirtelen és látványosan alábbhagyott, miközben még néhányszor megpróbált az utolsó, néhány csepp sörét elfogyasztó Jol-Kesre lőni, persze mindhiába.
- Határozottan tetszik az ötlet, hogy a drágalátos fogadott testvéred fegyverével akarsz végezni velem - ismerte el a zsoldos. - Ám azt érdemes lett volna leellenőrizned, hogy van-e benne nafta, hiszen üres pisztollyal csak egy félkegyelmű próbálna meg gyilkolászni, nemdebár? – bazsalygott provokálóan. -  A celláját én magam szedtem ki nem sokkal ezelőtt. Mondjuk az még számomra is érthetetlen, hogy a stukkert miért nem tettem el, hisz elég pofás darab – töprengett el, majd egy hirtelen mozdulattal kikapta a hajléktalan kezéből a fegyvert. Erre az, kétségbeesetten nyúlt a kiürült sörösüvegért, ám Jol-kes gyorsabb volt nála, és a kést, amit nem sokkal ezelőtt húzott ki magából, a szemébe állította. Az elázott alak feje úgy rándult hátra, hogy majd’ leszakadt a nyakáról, aztán egyensúlyát vesztve az egyik asztalra zuhant, amivel együtt oldalra billenve – közben az ahhoz tolt székeket felborítva - végül a földön fetrengve végezte. Néhány pillanatig eltartott, mire felfogta, mi történt vele, de utána, és a sokk hatásának múltával dobhártya szaggató ordításba kezdett.
- A bökő a kamu bratyódé volt, tartsd meg emlékbe – vetette oda a hajléktalannak a zsoldos. – Most pedig takarodj innen, te szánalmas féreg, amíg jókedvemben vagyok!
Nem akart meghalni az alak, így, bár leírhatatlanul fájt testileg és lelkileg is fél szemének elvesztése, valahogy kivonszolta magát a csehóból. Amint lelépett, az utána maradt vérfoltokat és rendetlenséget egy nagydarab, lassúmozgású mechanikus lény kezdte eltüntetni.
- Csapos! – kiáltotta Jol-Kes a pult mögött álldogáló csinos lánynak, aki a balhé miatt még mindig megszeppenve álldogált. – Egy újabb üveg sört kérek!
Miközben az italára várt, azon elmélkedett, hogy vajon milyen megbízást fog kapni legújabb felbérlőjétől, akinek elméletileg már meg is kellett volna érkeznie. Habár a foglalkozásából fakadóan elég egyértelműek a rászabható feladatkörök.

-

 Az apró szoba sötétségét csak a monitoron időnként fel-fel villanó narancssárga és zöld színek váltakozó pislogása törte meg, egészen idáig. Egy erősen akadozó dallam jelzett az asztalon heverő, megviselt állapotú kommport eszközön. Hangüzenet érkezett.
 - Hívj nappal, te gyökér! – kiáltotta el magát rekedt hangon Sam, de az eszköz rendíthetetlenül mondta a magáét. A hunyorgó alak a sötétben végül rászánta magát, hogy megnézze a neki szánt üzenetet. Nagy nehezen feltápászkodott a nyakatekert pózból, melyben a széken aludt.
 - Fényt.
A hangfelismerő rendszernek köszönhetően a villany azonnal felkapcsolt. Kellemes fénnyel töltötte meg a szoba terét, melynek falai szinte papír vékonyak voltak. Minden apró rezdülését lehetett hallani a környező szomszédoknak, köszönhetően a több szintezésű, túlnépesedett város harmincéves "panelprogramjának". Sam felkapta az eszközt. A hangüzenetben a következő állt:
 - #...Van egy jól fizető munkám a számodra. Este tízkor. A Sermon-sarki videofülkénél...#
Felkapta a kabátját és a kommport eszközt, majd az ajtó felé indult. Egy szelet pizzát a dobozból még felmarkolt, hogy egy kis energiához jusson. Az épületből kiérve neon reklámok hada világította meg. A város alsó szintjein erősen szennyezett a levegő. Ennek hátránya, hogy ha elered az eső, a különféle vegyi anyagok elegye maró vegyületet hoz létre a lehulló csapadékból. Az előrejelzés szerint eső lesz egy órán belül. Ennek tudatában sietve indult a legközelebbi megállóhoz, hogy időben odaérhessen a megadott címre. A koszos megálló gyengén kivilágított volt, csak az előtte elhaladó járművek világították meg azt. Kisvártatva megérkezett egy rozoga állapotú, több szerelvényből álló tömegközlekedési eszköz, mely stabilan kapaszkodott a függőpályáján. Sam felszállt és leült az első helyre és vizslatta a jármű falán a megállók számát. Csak négy megállót kellett mennie ahhoz, hogy onnan pár perc alatt elérjen a fülkéhez. A város töredékét átszelve, az ablakból számára semmi újdonság nem fogadta. Lepukkant negyedek, pislákoló reklámtáblák, rozoga épületek. A felhalmozódott szemétkupacok majdnem minden ház előtt ott hevernek, melyet az automatizált közterület fenntartó rendszer már képtelen kezelni. A sötét utcákat és sikátorokat nagyrészt furcsa figurák, otthontalan emberek, prostituáltak és veszélyes alakok róják.
 - #...A hetes megálló következik...# – mondta egy gépies női hang a szerelvény hangszórójából. Nagy ásítás közepette, elgémberedett végtagjait megnyújtóztatta, majd felkelt az utasülésről. Az ajtóhoz állt, ránézett az órájára. A szerelvény egy percen belül a megállóhoz ér, mely lassan fényárba borul. A pályáját megragadó függőbusz nagy zajok és szikrák közepette lassulni kezd, ahogy közeledik úti céljához. Az elöregedett ajtók kinyílnak. Sietve leszáll, s gyaloglás közben rágyújt egy cigarettára. Ismét rápillantott az órájára, s a fejére húzza a kabátja kapucniját. A fejlett meteorológiai előrejelzéseknek köszönhetően szinte percre pontosan elered a savas eső, mely elől az utcán ácsorgó emberek sietve fedél alá húzódnak. Fittyet hányva a maró csapadékra, Sam lábait kapkodva halad előre a videofülke irányába, mely felett egy hatalmas kivilágított táblán a következő felirat áll: "Sermon, #7". A városok szintjeit, külön-külön kerületekre osztották szét, különféle ajnározott hírességekről, lejáratott közszereplőkről és a kerület számáról elnevezve azokat.
 - Na végre. – motyogta gorombán, miközben megragadta a fülke ajtaját. Bemászott a videofülkébe, melyben a székre ülve várta a beérkező hívást. A videofülke egyik nagy előnye, hogy nem látni, hogy ki tartózkodik benne, viszont bentről minden külső történés kristálytisztán látható. Egyszer csak megszólal egy kótyagos dallam a feketére festett fülke hangszórójából, s a képernyőn a "VideoKom" logó villogni kezd. Sam előveszi a zsebéből a kommport eszközét, melyet egy barkácsolt kábel segítségével rácsatlakoztat a videofülke termináljára. Felkapja egyik fülére a kagylót és a hívás máris kezdetét veszi. A képernyőn villogó logó eltűnik és a zajos adáson keresztül egy elmosódott emberi alakot látni, aki eltorzított hangon így szól:
 - #...Üdv, VR75. Amint látom érdekel a meló. Egy megbízónknak szüksége van egy tőle ellopott dokumentumra. Huszonnégy órát kapsz. Zsíros summát fizet, ha elvégzed, vastag az illető.#
 - Mégis mennyi az az annyi? Aprópénzre nem ugrok.  – mondja idegesen, miközben ki-kitekintget a fülke ablakain.
 - #...Nem sírjon a szád! Ha sikerrel jársz, 250,000N üti a markod.#
 - Készítheted a suskát ARTHUR7...
 - #...Tartsd nyitva a szemed okostojás, mert ez nem akármilyen meló. Ha bárki rajtakap, hogy te odabent lófrálsz és csorgatod a nyáladat, mint egy kivert kutya a hentes üzlet előtt, akkor neked kurvára véged!# – magyaráz az ismeretlen.
 - Megvannak a saját módszereim ARTHUR7...te csak foglalkozz szépen az átutalással, a többit meg bízd rám. – reagált Sam, majd meggyújt egy cigit.
 - #...Küldöm a lekódolt infót a melóról, jó szórakozást VR75!# – hadarja az idegen, majd bontja a hívást és visszaáll a VideoKom logó a képernyőre. Ezzel egy időben egy élesen csikorgó, sistergő hang szólal meg Sam kommport eszközéből, mely körülbelül öt másodperc elteltével elhallgat. Lehúzza a terminálról az eszközét, majd zsebre vágja azt. Kicsapja a fekete fülke ajtaját, és sietve halad a megálló irányába, de sajnos vesztére. A megálló információs monitorán nagy sárga felirat figyelmeztet, hogy a legutóbbi szerelvény, amiről leszállt, elakadt. Ezért a függőpályán tartózkodó összes függőbusz automatikusan vészféket húzott a hibaelhárítás idejére. Ennek tudatában sietve gyalogolni kezdett, hogy legyen elég ideje a feladata elvégzésére. A folyamatosan zuhogó savas eső miatt az utcán már alig lehetett egy-két embert látni, szinte teljesen kihalttá vált a kerület. Egy pillanatra feltekintett. A város magasabb szintjeiről áradó fények a veszélyes esőcseppeket egy pillanatra csillogó gyöngyökké változtatták. Sam pár másodpercig bámulta az érdekes jelenséget. Eközben a háta mögül zihálást és egyre hangosodó gyors lépteket hallott, melyek töretlen ütemben váltották egymást. Abban a pillanatban, hogy hátranézett, az idegen alak utolérte és felöklelte Sam-et, aki két métert csúszott hason a járdán.
 - A jó kurva anyádat te féreg! Hogy fordulnál fel! – kiáltotta teli torokból az idegennek a földről, de az megállás nélkül tovább rohant. Sam morgolódva feltápászkodott, leporolta magát és tovább indult. Útközben rágyújtott és átvizsgálta a zsebeit. Megnyugodott, megvan minden. Már több mint fél úton járt hazafelé, miközben időnként elejtett egy-egy káromkodást, a történtek után. A koszos utcán elhagyatott üzletsorok, lerobbant kocsmák, kivilágított játéktermek és klubok sora váltotta egymást. A szinte néma városi zajt váratlanul megtöri valami. A legközelebbi csehóból négykézláb tántorog ki egy hajléktalannak tűnő, vérző fickó, aki torka szakadtából üvölt, mint aki menekül valaki elől. A kocsma mellett elhaladva szemet szúr egy kitört ablak és egy mögötte ülő fakó bőrű, cigit pöfékelő szakállas fickó. Egy pillanatra farkasszemet néz Sam és a szürke bőrű idegen, aki gúnyos mosollyal töri meg a pillanatot. Sam elvonja tekintetét a veszélyesnek tűnő figuráról majd tovább halad és meg sem áll egészen hazáig.