7. fejezet

Önnön fingásának hangos, recsegő hangja ébresztette Drun Jol-Kest néhány órával azután, hogy elaludt. Szokásaihoz híven – miközben mentálisan is magához tért – először vizelt egyet a legközelebbi sikátorban, majd vett néhány doboz sört, cigit és egy kiadós reggelire való harapnivalót. Miután jóllakott, az autójának támaszkodva rágyújtott és némi piát magába döntött, miközben végiglatolgatta a teendőit. A logikája alapján hamarosan sorrendbe is állította őket. Először mindenképp elmegy a fizetségéért, és csak utána veti bele magát a melóba, aminek részleteit az a furcsa szemüveg rejti, amit Redstone nyújtott át neki, mielőtt kilehelte a lelkét. Biztos benne, hogy iszonyatosan nehéz dolga lesz a tolvajtól átvállalt küldetést illetően, amiben az a prototípus fegyver valószínűleg a segítségére lehet.
Amint visszaült járművébe, előkapta a floppyt és az alkarkütyüjébe helyezte. Pár pillanattal később egy világoskék, néha meg-meg remegő hologram jelent meg a bal karja felett, ami az adathordozó tartalmának megjelenítéséhez szükséges kódot kérte. Rögvest be is pötyögte a zsoldos, és a szeme elé tárultak a fegyver adatai. Vagyis inkább csak az, hogy hol található, mert a leírása mindössze annyi volt, hogy egy tesztelés alatt álló, ismeretlen eredetű és technológiájú tárgyról van szó. Se a kinézetéről, se a használatáról nem talált információt. Ez némileg lelombozta Jol-Kest, de azért reménykedett benne, hogy megérte dolgoznia érte.
Miután memorizálta a címet, kidobta a floppyt az autóból, és energiapisztolyának egyetlen lövésével megsemmisítette. Aztán beindította járművét, ám mielőtt elindult volna, még vetett egy utolsó pillantást a lakótömbre, ahol az utolsó felbérlőjét megölték. Bár nagyon jól jött most neki, hogy nem kellett sietve távoznia a helyszínről, mégis rendkívül elkeserítőnek találta, hogy az állami szervek teljesen levették a kezüket a sötét harmadról. Talán éppen ezért vált a halál mindennapossá ott, és a kirabolt, meggyalázott holttestek pedig konténerekben végzik általában. Éppen csak arra figyel a vizaraxai vezetés, hogy ne legyen lázadás, vagy ha már kialakult egy, akkor leverje azt. Igaz, csak néhány napja érkezett a bolygóra, de már nagyon elege volt belőle a zsoldosnak. Alig várta, hogy dolgai végeztével elutazzon a galaxis valamelyik kellemesebb helyére, és beletaposott a gázba.
Teljesen át kellett szelnie a várost, mert a hely, ahová sietett, annak túlsó pontján volt. Jóformán a határán, az elhagyatott ipari negyedben, ami a sötét harmad egyik legkevésbé veszélyes része, ahol főleg csak ártalmatlan guberáló bandák tanyáznak. Néhányszor járt már erre a zsoldos, ezért nagyjából tudta az irányt, bár a célja felé közeledve azért megkérdezte ettől-attól, hogy pontosan mit kell keresnie a megadott cím alatt. Ezt követően hamarosan megérkezett egy jókora, romos raktárépülethez, ami mögött piramisszerűen egymásra pakolt munkagép roncsok magasodtak.
Rögtön azután, hogy leparkolta az autóját és ismételten rágyújtott, arra lett figyelmes Jol-Kes, hogy nem messze tőle, a város határát jelképező kerítésre valaki éppen felmászik a túloldalról, majd átesik rajta, és a földet érés után mozdulatlanul terül el. Finoman szólva is ritka olyat látni, aki bemerészkedett volna a kerítésen túl fekvő, irdatlanul veszélyes, elszigetelt zónába. Oda, ahol az eleven, vad természet az úr, a szó szoros értelmében. Az a valaki mégis megtette, ezzel felhívva a zsoldos figyelmét, aki már lépdelt is felé. Egy igen viseltes, vékony, feketehajú férfi volt, kinek jobb karja kékeszöld színűvé vált, és iszonyatos bűzt árasztott magából. Nem volt szokása megmenteni idegeneket, ám most úgy volt vele Jol-Kes, hogy bármit is csinált ez az eszméletlen alak – akár megérdemelte, amit kapott, akár nem -, ha képes volt kijutni a zónából, akkor jár neki még egy esély. Könnyedén felkapta és elvitte hát az autójához, aminek csomagtartójából előbányászott egy méretes elsősegély csomagot, amiből aztán kivett egy szivar méretű, aranylóan csillogó rudat, majd félbe törte.
- Ennyi bőven elég lesz neked – bólintott a zsoldos.
Egy multifunkcionális katonai gyógyszert tartott a kezében, amit olyan esetekben alkalmaznak, mikor nem tudják, hogy mi baja a harcosoknak, de gyorsan talpra kell állítani őket. Tulajdonképpen egy néhány órán át ható, tömény energiabomba.
- Mivel elszopogatni most nem tudod, a seggedbe kell dugnom – állapította meg Jol-Kes, majd hasra fordította az eszméletlen férfit, és egy mozdulattal lerántotta a nadrágját.
Aztán lassan, óvatosan felhelyezte annak végbelébe a gyógyszert. Miután végzett a művelettel, bezárta az autóját, majd az alakot egy rég kiszáradt árokba tette, és egy ott talált, vékony fémlappal eltakarta, hogy senki ne vegye észre. A nadrágját azonban nem húzta fel neki, sőt a bokájáig legyűrte, mert amikor – várhatóan percek múlva – magához tér, a záróizmai el fognak ernyedni, és összecsinálja magát.
Ekkor dobta el leégett cigijét a zsoldos, majd elindult a raktár felé. Mivel nem tudta, hogy ki, vagy mi várhat rá odabent, előkapta energiapisztolyát, és óvatosan, nesztelenül hatolt az épületbe. Az üresen kongó, tágas helyiségek rozsdás falai között eleinte nem talált mást, csak az elmúlás nyomasztó érzését. Ám ahogy beljebb hatolt, egyszer csak fényre lett figyelmes, méghozzá igen éles fényre. Nagy erejű reflektorok világították meg a raktárnak egy csücskét, ahol egy asztal, és mellette egy hatalmas, ránézésre legalább két méter átmérőjű üveggömb pihent. Jol-Kes továbbra is elővigyázatosan, fürkésző tekintettel haladt előre, a kivilágított rész irányába. Azonban egy lelket sem talált, így mikor a sötétből a fényre lépett, leeresztette pisztolyát és homlokát ráncolva körbe pillantott.
- A tesztelő vagy? – kérdezte egy mély, suttogásszerű hang, és ezzel egy időben a méretes üveggolyó belseje halvány fehér fénnyel felderengett.
A zsoldos rögtön előreszegezte pisztolyát.
- Te… te meg mi a… - habogta meglepetten.
Az üveggömb közelebb gurult hozzá.
- Nagyon sok időbe telne elmagyarázni, hogy mi vagyok – mondta. - Közben pedig egyre több és több kérdést tennél fel velem kapcsolatban. Ami persze teljesen érthető, és szívesen el is magyarázok majd neked mindent magamról. Csak nem most. Mert nem ezért vagyunk itt. Vagy netán tévedek?
- Nem… nem tudom – felelte Jol-Kes zavartan. – Mármint azt igen, hogy én miért vagyok itt. De azt, hogy te miért, arról fogalmam sincs.
- Én azért vagyok itt, hogy átadjak egy tesztelés alatt álló fegyvert valakinek.
- Valószínűleg én vagyok az a valaki, mert én meg egy tesztelés alatt álló fegyverért jöttem.
A zsoldos lejjebb engedte pisztolyát, majd így folytatta:
- Csak éppen arról nem tudtam, hogy valaki várni fog rám.
- Nem konkrétan rád vártam, hanem valakire, akit az üzlettársam ideküld hozzám – közölte a golyó.
Jol-Kes kérdőn felvonta az egyik szemöldökét.
- Ez kissé fura – vakarta meg egyik kezével a homlokát. - Mert én elvégeztem egy megbízást, aminek a szóban forgó fegyver volt az ára.
- Én úgyszintén, aminek egy tesztelő volt az ára – vágta rá a gömb.
A zsoldos eltette energiapisztolyát, majd gondolkodóba esett.
- Elég érdekesen és rizikósan mozgatta a szálakat Redstone – szólalt meg kicsivel később.
- Redstone? – kérdezett vissza furcsállóan a golyó, aztán elcsendesült, majd egy pillanattal később így folytatta: – Hmm… Játék a szavakkal. Ugyanis én Stoner Ed néven ismerem.
- Szerintem mindenkinek más néven mutatkozott be – legyintett Jol-Kes. – Azonban többé már senkinek nem fog. Merthogy néhány órával ezelőtt életét vesztette.
- Ezt sajnálattal hallom – mondta leheletnyi bánattal a hangjában a gömb. – Rendkívül tehetséges és talpraesett tolvaj volt, de ami még ennél is fontosabb, hogy jószívű. Remélem, egy sokkal jobb világban születik újjá – itt elhallgatott egy pillanatra, és a méretes üveggolyó mintha néhány fokot mozdult volna a tengelye körül. – Viszont mi most már foglalkozzunk azzal, amiért idejöttünk.
- A számból vetted ki a szót – vágta rá a zsoldos. – Bevallom, kissé megrémiszt, hogy én vagyok a tesztelőd. Főleg, hogy azt sem tudom, mi a faszomat kell letesztelnem. Odáig oké, hogy egy fegyvert, de ezen kívül semmiről sem tudok.
- Egy nagyon távoli, ősöreg galaxisban talált szerkezetről van szó – gurult még közelebb hozzá a golyó. - A fennmaradt emlékek alapján a hatalma túlmutat a materialista világ legerősebb kreálmányain is. Ezen kívül én sem tudok róla mást, éppen ezért kell tesztelni.
Jol-Kes elégedetten bólogatott néhányat a hallottak után.
- Kurva jól hangzik – mondta. – És hol van?
- Az asztalon – felelte kurtán a gömb.
A szóban forgó bútor rozsdás, poros lapjára sandított a zsoldos, amin egy kisebb ökölnyi méretű, sötétzöld színű, spirálmintázatú, tojásszerű tárgy pihent.
- Ez lenne az? – kérdezte Jol-Kes kétkedő hangon.
- Így van – helyeselt az üveggolyó. – És csak arra vár, hogy kipróbáld. Én nem haboznék a helyedben, az biztos.
- Ha ennyire kíváncsi vagy rá, hogy mire képes, miért nem próbáltad már ki te magad?
- Azért, mert le kell nyelni, és mint ahogy azt láthatod, nekem se nincs mivel, se nincs hova.
A zsoldosnak rögtön kikerekedett a szeme.
- Ugye most csak hülyéskedsz? – nézett elhűlve a gömbre.
- Ha hülyéskedni akarnék, akkor azt mondtam volna, hogy ülj rá és költsd ki – közölte a golyó. – De nem így tettem. Egyébként az a lényeg, hogy a gyomrodban legyen, szóval, ha a nyelésen kívül tudsz valamilyen egyszerűbb módot arra, hogy oda juttasd, akkor csináld úgy.
Ekkor Jol-Kes gyanúsan méregetni kezdte a gömböt.
- Ahhoz képest, hogy nem ismered, elég pontosan tudod, mit kell vele tenni – mondta.
- Nem muszáj vállalnod a tesztelést és a fegyver birtoklását – szögezte le a különös üveggolyó. – Ez csak egy lehetőség, amivel vagy élsz, vagy nem. Te döntesz. Ellenben gondold végig logikusan a dolgot: talán egy olyan erőtől fosztod meg magad, amivel változtathatnál a világ menetén.
Hirtelen elsötétült a zsoldos arca. Eszébe jutott, hogy az elmúlt nap milyen dolgok történtek meg vele. Aztán az, hogy az előző egy évben. És egész életében. Egy olyan világ szülötte, ami már jóformán alkalmatlan az életre. Ráadásul olyan instabil talajokon áll, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat. Mindig is szeretett volna változtatni ezen Jol-Kes, ám egyedül mit sem ért egy galaxissal szemben. Csak egy jelentéktelen és hibásan működő fogaskereke volt a gépezetnek. Azonban most itt egy szerkezet, amivel talán rendet teremthetne a világban, és élhetőbbé tehetné azt. Erre várt egész életében. Erre az egy alkalomra. Amit meg kell ragadnia.
A zsoldos közelebb lépett az asztalhoz, és egyik kezével felemelte a tojás formájú tárgyat. Mielőtt eltöprenghetett volna azon, hogy miképp nyelhetné le, különös módon cukorka méretűvé zsugorodott a fegyver. Mintha tudná, hogy mi fog következni. Jol-Kesnek sem kellett több, rögtön a szájába tette, majd fejével hátrabiccentve leküldte a gyomrába. Amint ez megtörtént, elégedetten simogatva a hasát a gömbre mosolygott.
- És most mi fog történni? – érdeklődött.
- A szerkezet mindjárt elkezdi felmérni, hogy a szervezeted elég strapabíró-e ahhoz, hogy befogadd – felelte baljósan a golyó. – Ha ez sikerül, és túléled az eseményt, akkor tiéd lesz a hatalma.
- Ha túlélem?! – rémült meg a zsoldos. – Ezt eddig nem említetted, baszod!
Erre a gömb lassú pörgésbe kezdett.
- Nos, be kell vallanom, nem te vagy ennek a fegyvernek az első tesztalanya – közölte alattomos hangon. - Előtted már hárman tettek kísérletet a használatára, három különböző fajból, de sajnos mind kudarcot vallottak. Így most benned, egy egészséges, kifejlett vezronnaiban van minden reményem.
- Ó, hogy rohadnál meg! – szitkozódott Jol-Kes, és már hajolt is előre, miközben két ujját a torkába nyomva arra készült, hogy kihányja a szerkezetet.
Csakhogy túl késő volt. A fegyver újra ökölnyi méretűvé vált a gyomrában, és hiába próbálkozott vele, már nem tudta eltávolítani onnan. Ezt követően iszonyatos fájdalom nyilallt a hasába, mire felnyögött és a földre rogyott. Aztán a fájdalom terjedni kezdett a testében, végigkúszva a végtagjaiban és a fejében is. Úgy érezte, hogy széthasad a bőre, minden izma és csontja. Ekkor már annyira ordított, hogy az erek a nyakán majd’ szétdurrantak.
Közben a méretes üveggömb pörgése egyre csak gyorsult, majd belsejének halvány fénye vakítóvá vált. Egy pillanattal később pedig eltűnt, magára hagyva a gyötrődő zsoldost.

Itinna úgy érezte, hogy egy igen hosszú és fárasztó nap elé néznek, ám Joseph – a papnő legnagyobb meglepetésére - gördülékenyen haladt előre az ügyben. A nyomozó ugyanis a sötét harmadban született, de ideje korán felérte ésszel, hogy szabadulnia kell onnan, ezért a rendfenntartás kötelékébe szegődött, majd rövidesen nyomozó lett belőle, és felköltözhetett az átlag harmadba. Egészen eddig úgy gondolta Itinna, hogy a kapcsolatai révén szerezhette meg rangját az alig harminc éves férfi, amit az most teljes mértékben megcáfolt hozzáértésével és talpraesettségével. Először a sármját kihasználva egy népszerű prostitól szerezte meg a szükséges információ morzsát, mindössze néhány pillanat alatt, aztán egy drogdíler következett, akit agyba- főbe vert, majd eljutott egy éjszakai bár tulajáig, aki némi kenőpénzért cserébe elárulta neki, hogy kit keressenek. Nem sokkal később pedig meg is találták a hajléktalant, kinek a fél arca mechanikusan módosítva lett.
- Adj’ Isten, Ágyú! – üdvözölte Joseph.
- Zsaruknak nem áll módomban segíteni, úgyhogy húzzatok a picsába! – förmedt rájuk a járdán ücsörgő, ápolatlan, ősz szakállú férfi.
Joseph a hajába túrt, és megjátszott aggodalommal a hangjában így folytatta:
- Fú, te aztán nem kertelsz. Kemény csávó vagy. Jól van. Így legalább nekem se kell lefutni a felesleges köröket, és egyből a tárgyra térhetek – aztán a hangja újra komollyá vált. - Tudjuk, hogy egy, az egész sötét harmadot behálózó, biomechanikus megfigyelő rendszer része vagy. Szerintem a pofádra nézve ez a hülyének is nyilvánvaló. Úgyhogy arra kérlek, áruld el szépen, hol találjuk az üzemeltetődet, vagy bárkit, aki az élő kamerákkal összegyűjtött információk alapján fel tud minket homályosítani.
Ágyú arca dühödté vált, és újabb káromkodásra nyitotta volna a száját, ám a nyomozó elejét vette a dolognak.
- Jól gondold meg, mit fogsz mondani – figyelmeztette. – Mert ha nem nyeri el a tetszésünket, beviszünk a kapitányságra, és a technikusaink fognak kiszedni belőled valami használhatót. Habár azzal sem leszünk előrébb, mert a főnököd biztos, hogy egy gombnyomással felrobbantja majd a fejedet, jóval azelőtt, hogy hozzányúlhatnánk. Tudod, hogy a saját identitását védje. De ezt csak sanszolom – vigyorodott el incselkedően.
A hajléktalan haragja nyomban elillant, és helyét a kétségbeesés vette át. Mert rájött, hogy ebben a játszmában ő csak vesztes lehet. Bárhogy is döntsön, pórul fog járni. Már épp azon agyalt, hogy mivel magyarázhatná ki magát, mikor az arcvonásai hirtelen újra határozottá váltak, majd bólintott néhányat.
- Az utca túloldalán álló videofülkében hamarosan hívásuk érkezik – mondta meglepően modorosan. – Kérem, fogadják annak érdekében, hogy mind közös nevezőre jussunk.
Itinna és Joseph összenéztek. A papnő elismerően bólintott, majd elindultak a fülke irányába, és alig, hogy kinyitották az ajtaját, már fel is csendült benne a hívást jelző dal. A hangszóró torzított, ami kicsit bántotta a fülüket, és a monitor is be volt pókhálósodva, de azért még kivehető volt a pislákoló VideoKom felirat. Amint fogadták a hívást, egy sötétbe burkolózott, emberszerű alak jelent meg a szemük előtt, kinek minden testrészéből csövek és kábelek lógtak szerteszét.
- Tudom, hogy Drun Jol-Kest keresik, és azt is, hogy hol van – közölte rezonáló hangján.
- Mit kér az információért? – érdeklődött a nyomozó.
- Itinna Dréon – szólította meg a sötét férfi a papnőt. – Ön az egyik legkiválóbb Akrónium szerzetes, és hasznát tudnám venni a képességeinek. Ha elmondom, amit tudni akarnak, hajlandó lenne a segítségemre lenni?
- Miről lenne szó? – kérdezte Itinna.
- Az még a jövő homályába vész – titokzatoskodott az alak. - Viszont ha meglelem a választ, azonnal értesíteni fogom.
A papnő bizalmatlanul a homlokát ráncolta.
- Legyen – mondta. – Azonban csak és kizárólag az információval egyenértékű dologban vagyok hajlandó segédkezni.
- Természetesen minden a korrektség jegyében fog történni – közölte a férfi, aztán rátért az alku ráeső felére. – Drun Jol-Kes épp most indult el valahová, ezért arra kérném önöket, hogy legyenek türelemmel, és várakozzanak itt, a fülkénél. Amint megérkezik a következő úti céljához, szólni fogok – és az adás véget ért.
Itinna és Joseph tudta, hogy az egyetlen lehetőségük, ha a sötét alak kérésének eleget tesznek, ezért a videofülkétől nem messze eső padra leülve várták az újabb hívást. Hosszú percek teltek el szótlanul, ide-oda nézelődve, ami már kezdett igen kínossá válni. Legalábbis a nyomozó számára. Ezért elhatározta, hogy megtöri a csendet.
- Nem szeretnék tolakodónak tűnni – kezdett bele -, de ön az első Akrónium pap, akivel beszélhetek, és van néhány kérdésem a rendjével kapcsolatban, amit szeretnék feltenni.
- Hallgatom – pillantott rá kurtán Itinna, és alig láthatóan elmosolyodott.
- Az első és egyben legfontosabb dolog, ami már egész kicsi korom óta érdekel, hogy belőlem is lehetne Akrónium szerzetes? – vakargatta meg a nyakát kissé zavartan.
- Nem lehetne – ingatta meg fejét a papnő. - A Rendvezetők a galaxis árva csecsemői közül válogatják ki a növendékeket. Más módja nem létezik az Akróniumba jutásnak.
Joseph csalódottan legyintett egyet.
- Sebaj, én úgyis a rendőrfőnöki pozícióra pályázom – szabadkozott. – És szórakozni szoktak? Vagy egyáltalán szabad ilyet tenniük? - kíváncsiskodott tovább.
- Szabad, sőt kötelezően elő van írva minden befejezett küldetés után – felelte Itinna. – Hiszen mi is csak az univerzum egyszerű lényei vagyunk, akiknek muszáj a felgyülemlett, javarészt felesleges impulzusokat kiereszteni, mielőtt azok kárt tennének bennünk – itt egy rövid szünetet tartva fészkelődni kezdett a kényelmetlen padon, és csak utána folytatta a mondandóját. – Habár a szórakozás számunkra nem olyan világi módon történik, mint amire - sejtésem szerint - a kérdése vonatkozik. Nekünk ez amolyan magányos kikapcsolódás, lazítás, amely során különböző gyakorlatokkal a belső harmónia elérésére törekszünk. Hogy kiegyensúlyozottak legyünk és tisztán lássunk.
- Ez elképesztően jól hangzik – tekintett elmélázva maga elé a nyomozó. – Nekem is valami hasonló módszert kellene alkalmaznom, mert a diszkókban és a lotyókban már nem találom azt a fajta pluszt, mint régebben. És emiatt egyre befásultabbnak érzem magam.
- Ha úgy érzi, változást kell hoznia az életébe, akkor ne legyen rest megtenni. Ellenkező esetben azt fogja észrevenni, hogy egyre több negatív dolog éri. És higgyen nekem, ezt a legkevésbé sem akarja.
- Rendben van. Bár fogalmam sincs, hogy kezdjek neki.
- Ha gondolja, Joseph, én segíthetek önnek – mondta barátságosan a papnő.
- Tényleg? - kérdezte meglepve a nyomozó.
Itinna határozottan bólintott egyet válaszként. Erre azonnal felderült Joseph arca, és már épp készült belemerülni a témába, amikor a videofülke zenéje közbeszólt. Rögtön ott termettek, majd a hívásfogadást követően a sötét alak csak egy címet közölt velük, aztán meg is szakította az adást. Egy pillanattal később már száguldottak is a rendőrautóval, hogy elkapják Drun Jol-Kest. Valamivel több, mint húsz percbe tellett, hogy az ipari negyedhez érjenek, és még néhányba, hogy a pontos helyhez, ahol rögtön kiszúrták a vezronnai ex-kommandós mágnesautóját. Amint mellé parkoltak, a nyomozó előkapta szolgálati fegyverét és leellenőrizte annak energiacelláját.
- A célpontunk rendkívül veszélyes, és több mint valószínű, hogy nem fogja megadni magát – nézett rá Itinna kissé feszülten. – Úgyhogy - mindkettőnk érdekében - bízza rám a letartóztatást, és közben tisztes távolságból fedezzen. Értette?
- Értettem! – felelte Joseph, bár látszott rajta, hogy nincs ínyére másodhegedűsnek lenni.
Ahogy kiszálltak az autóból, rögtön felfigyeltek a raktárból áradó üvöltésre. Ezért a legrosszabbra készülve hatoltak az épületbe, és a hangot követve hamarosan elérték annak forrását, a keresett személyt, Drun Jol-Kest. A vezronnai ekkor már képes volt megtámaszkodni a térdein, miközben saját gyomrát püfölte iszonyatos erővel. A papnő és a nyomozó furcsállva nézték az eseményt, de bármi is lelte a célpontjukat, nekik el kellett fogniuk.
- Drun Jol-Kes! – szólította meg erélyesen Itinna. – A vizaraxai törvények nevében le van tartóztatva! Feküdjön a földre és a kezeit tegye hátra! Ne tanúsítson ellenállást, különben erőszakhoz folyamodunk!
Az ex-kommandós azonban meg sem hallotta a papnő szavait. Továbbra is csak ordított és ütlegelte magát, megállás nélkül. Ekkor Joseph hirtelen előrébb lépett, és felszólította Jol-Kest, hogy haladéktalanul adja meg magát.
- Vissza, nyomozó! – ripakodott rá Itinna. – Azt hiszem, világosan fogalmaztam a feladatával kapcsolatban. Elvárom, hogy tartsa is ahhoz magát!
- Minden tiszteletem az öné, Dréon, de most muszáj, hogy én arassam le a babérokat – közölte a nyomozó. – Csak így juthatok magasabb pozícióba.
A papnő szerette volna közölni vele, hogy semmivel nem lesz kisebb az érdeme, és a karrierje ugyanúgy előrébb lendül, ha a megbeszéltek szerint járnak el. Csakhogy Joseph ekkor még közelebb lépett a vezronnaihoz, aki váratlanul felpattant a helyéről, és vérben forgó szemmel, nyáladzó pofával torkon ragadta a nyomozót. Majd olyan gigászi, természetellenes erővel ütött az arcába, hogy összetörte, és majdnem át is szakította a koponyáját. Joseph azonnal meghalt. A testét félredobta Jol-Kes, ám az még földet sem ért, mikor Itinna az ex-kommandósnak rontott.
Az Akrónium papok harcművészek. Méghozzá páratlanul nagyszerű harcművészek. Annak ellenére, hogy a modernizált világ távolságot tartó küzdelemre kényszerített jóformán mindenkit, az Akrónium Rend maradt a tradicionális, pusztakezes harcnál. Azonban a technológiának ők sem fordíthattak teljesen hátat. Hiszen általa az ellenségeik egyre nagyobb kihívást jelentettek a számukra, így muszáj volt nekik is újítani. Ezért a feltalálóik kifejlesztettek egy öltözéket, ami az energiacellák erejét a test azon részén összpontosítja, amivel épp támadni készül a viselője. Emellett hatásos védelmet is nyújt, ezért a magasan képzett papokat szinte legyőzhetetlenné teszi.
Úgy hasba rúgta Itinna Jol-Kest, hogy az métereket repülve egy acél oszlopnak csapódott. Ennek ellenére az ex-kommandós rögtön talpra állt, de a papnő következő támadása ismét leterítette. Ezt követően már nem hagyta felkelni Itinna, és csúnyán helyben hagyta. Már-már úgy tűnt, nem maradt esélye Jol-Kesnek, ám ebben az eszét vesztett állapotban mégis sikerült valahogy megragadnia a papnő kezét. És fordult a kocka. Igaz, csak néhány pillanat erejéig volt képes felülkerekednie Itinnán, mert utána úgy gerincen taposta, hogy a papnő grafitszürke, passzos harci öltözete eltörte az ex-kommandós lábát. A testét mardosó belső és külső fájdalom ebben a sérülésben csúcsosodott ki, és végül ájultan rogyott össze Jol-Kes. Legyőzte Itinna, bár érezte, hogy nem volt tiszta küzdelem. Valami történt a vezronnai ex-kommandóssal, méghozzá valami rendkívül különös. De mégis mi? Egy újabb kérdés vele kapcsolatban, amelyekből már így is volt bőven elég. A papnő pedig szeretett volna most már választ kapni rájuk.

-